Tízéves, a pályafelújítására és új járművek beszerzésére is kiterjedő vasútfejlesztési programot terjeszt a kormány elé az Építési és Közlekedési Minisztérium – közölte Lázár János tárcavezető....
Lázár János építési és közlekedési miniszter szerint Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester árt a közösségnek, ha továbbra is a politikában marad; Márki-Zay Péter „idegen érdekeket szolgál”....
A következő időszak feladata lesz kidolgozni a MÁV-nál a három szereplő – a tulajdonos, a menedzsment és az igazgatóság – közötti feladat- és felelősségmegosztást annak...
A liberális hálózat már nemcsak globális, hanem immár lokális is, képes egy kisváros konzervatív közösségébe is beépülni – jelentette ki az építési és közlekedési miniszter...
„Beszéljünk világosan, Magyarországon is fegyvergyárak fognak épülni. Fegyvergyártás lesz, repülőgép-, harcirepülőgép-gyártás lesz” – mondta Lázár János építési és közlekedési miniszter az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetség...
A Rádió7 Közös nevező című műsorának vendége volt csütörtökön Lázár János, a makói hódmezővásárhelyi térség országgyűlési képviselője, építési és közlekedési miniszter....
Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. ElfogadásTovább