Ilyen egy politikai potyautas!
Semmivel nem járul hozzá a beruházás sikeréhez, pitiáner módon kötekedik, a kákán is csomót keres, miközben kényszeredetten próbál tetszelegni. Nekünk ez már nem újdonság, hiszen eddig is így vezette a várost. Most pedig az egész országra ki akarja terjeszteni a „sikeres modellt”.
Márki-Zay Péter a szokásos stílusában most is csúsztatott párat, amikor a tram-train költségeiről, megvalósításáról, vagy épp menetrendjéről beszélt. Ezután csöndben visszavonta azt az ígéretét, hogy a vásárhelyi közösségi közlekedés ingyenes lesz. Bejelentette ugyanis, hogy a tram-trainre ez már nem vonatkozik, mert Lázár… De a nap híre mégsem ez, hanem az, hogy a tram-traint megterveztük, kilobbiztuk és megcsináltuk.
Jó utat, Vásárhely!