Orbán Viktor: Az az érdekünk, hogy rajtunk menjen keresztül minden, leszámítva a háborút
Megkezdődött a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara fóruma a Gazdasági Évnyitó 2022. Előadást tart Orbán Viktor miniszterelnök, Varga Mihály pénzügyminiszter és Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.
„Minden kampány szolgál valami újdonsággal, a mostani elmossa a határvonalat a szórakoztatóipar és a politika között” – mondta Orbán Viktor beszédének elején. „A gazdaságról is kell beszélni, hiszen a tét komoly: 2010 után miután egy új alkotmányt fogadott el az országgyűlés, a gazdaságban is fundamentális változások indultak el.
A választás tétje pedig, hogy az újban maradunk vagy visszamegyünk a régibe” – folytatta a miniszterelnök. Orbán Viktor elmondta, hogy hogyan fog gondolkodni a kormány a magyar gazdaságról a következő években, amennyiben megkapják a felhatalmazást a választópolgároktól. „A gazdaságpolitikában minden kommunista és szocialista megközelítést elutasítunk, hiszen azok tönkretették a gazdaságot, megölték a magántulajdont és annak kultúrateremtő oldalát is” – hangsúlyozta.
A miniszterelnök arról beszélt, hogy amennyiben marad a kormány, akkor a magántulajdont fogja támogatni. Orbán Viktor felidézte, hogy 7,1 százalékkal erősödött a magyar gazdaság. Mint ismert, ez a magyar gazdaságtörténet legnagyobb éves növekedése a rendszerváltás óta. Sőt, a miniszterelnök szerint 1977-ben növekedett ilyen mértékben a GDP – írja a hirado.hu. „A válságkezelés sikeres volt, ennek az az oka, hogy jó állapotban érte el Magyarországot a válság” – emelte ki a kormányfő. A miniszterelnök arra is felhívta a figyelmet, hogy
Orbán Viktor arról is beszélt, hogy nyitott gazdaságunk van, de ezzel együtt komplex is. Ha a magyar gazdaság nem lenne exportorientált, akkor mindenki sokkal szegényebb lenne.
A miniszterelnök emlékeztetett, hogy
így a legfontosabb, hogy a keletről érkező szállítmányok Magyarországon keresztül menjenek nyugatra. Ezért van szükség az utak és a vasutak fejlesztésére. 12 év alatt 600 gyorsútvonal épült hazákban, ezzel a V4-eken belül lakosságarányosan a legtöbb autópálya hazánkban található meg. A kormányfő beszélt arról is, hogy az utóbbi időben ugyan megnövekedett az államadósság, de ez nemzetközi tendencia, például az osztrák államadósság még a magyarnál is magasabb. Felidézte, hogy 2010-ben 80 százalék feletti volt az államadósság, amit egyszer már sikerült lejjebb vinnünk, ez folyamatos prioritás a magyar gazdaságpolitikában, az emelkedés tehát csak átmeneti.
Az inflációról
Az inflációról is beszélt a miniszterelnök, aki leszögezte, hogy sok helyen jóval rosszabbak a mutatók a magyarnál. Úgy véli ez a jövőben is így lesz, mert
Ráadásul büntetik azokat, akiknek saját autója és ingatlana van, ez pedig egy adóemelés, ami szintén az inflációt fogja emelni – fogalmazott. E mellett az infláció növekedéséért nagy mértékben a magas energiaárak a felelősek.
Forrás: Mandiner,