Gazdaság Kiemelt

Deutsch Tamás: A baloldal EP-képviselői minden energiájukkal a saját hazájuk ellen dolgoztak

A Fidesz európai parlamenti képviselője az Országgyűlésben elmondta, hogy a baloldal az uniós fejlesztési pénzek 98 százalékától meg akarja fosztani a magyarokat.

– Amit a dollárbaloldal az elmúlt öt évben csinált, azt a magyarok nemes egyszerűséggel világbotránynak tartják – fogalmazott Deutsch Tamás a parlament európai ügyek bizottságának a baloldal magyar érdekkel szembeni brüsszeli politikai akcióinak a feltárását célzó vizsgálatról. A Fidesz európai parlamenti képviselője az Országgyűlés előtt a vezérszónoki felszólalásában elmondta: a baloldal EP-képviselői minden energiájukkal a saját hazájuk ellen dolgoztak, amit próbáltak letagadni, majd végül büszkén bevallották, hogy a saját hazájuk ellen áskálódnak.

– Gyurcsány Ferenc büszkén jelentette ki, hogy azok a feltételek, amelyeket az Európai Bizottság támasztott Magyarországgal szemben, azokat a dollárbaloldal képviselői találták ki

– ismertette Deutsch Tamás.

A kormánypárti politikus jelezte, hogy az uniós forrásoknak világos és egyértelmű jogi, nem pedig politikai feltételei vannak. Emlékeztetett, hogy Donáth Anna, a Momentum elnöke lelkesen mondta el, hogy az Európai Bizottságot Magyarországgal szembeni nyomásgyakorlásra akarja használni.

– Tény, hogy a baloldal dezinformációs tevékenységet folytat – rögzítette Deutsch Tamás. Mint mondta, a baloldal el akarja venni Magyarországtól azt a lehetőséget, hogy hazánk dönthessen az uniós források felhasználásáról. Továbbá jelezte, hogy a baloldal az uniós fejlesztési pénzek 98 százalékától meg akarja fosztani a magyarokat.

A Fidesz politikus ismertette, hogy az Európai Parlament a ciklus során 21 jelentést fogalmazott meg Magyarország ellen, amiket rendre támogattak a magyar baloldal EP-képviselői.

– A baloldalt külön-külön és együtt is kilóra megvették a külföldi finanszírozók, akiknek az álláspontját képviselik. Háborúpártiak, támogatják az illegális migrációt és imádják a genderideológiai őrületet. Június 9-én ezt a színjátékot be kell fejezni és el kell zavarni a Magyarországgal szemben áskálódó dollárbaloldali képviselőket

– zárta felszólalását Deutsch Tamás.

Tessely Zoltán, az európai ügyek bizottságának elnöke elmondta: a vizsgálat célja annak feltárása volt, hogy a baloldal EP-képviselőinek a tevékenysége miként befolyásolja az uniós forrásokhoz való hozzájutást, valamint hazánk szuverenitását.

– Fontos, hogy kiderüljön, a Magyarország-ellenesség mennyire jelenik meg a baloldali EP-képviselők között Brüsszelben

– tette hozzá.

A kormánypárti politikus ismertette, hogy a jelentés szükségesnek tartja, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatal folytasson vizsgálatot az ügyben. Szót ejtett arról is, hogy a baloldali EP-képviselők retorikája és külföldi háttérrel rendelkező civil szervezetek véleménye rendre megjelenik a Magyarország elleni uniós állásfoglalásokban.

– A háborúpárti baloldal nem a magyar érdekeknek megfelelően jár el, amire büszkék is

– húzta alá a parlamenti vitában Zsigmond Barna Pál, az európai uniós ügyek minisztériumának parlamenti államtitkára. Mint mondta, a Magyarország elleni nyomásgyakorlásban aktív szerepet játszottak a baloldali politikusok. – A magyar kormány mindent megtesz azért, hogy hazánk hozzájusson az uniós forrásokhoz, azonban a nyomásgyakorlásnak nem fogunk engedni – tette hozzá. MNO

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább