A kolozsvári Házsongárdi temetőben közel ötszáz első és második világháborús magyar katona sírjára úgy került rá román trikolór, hogy pont a románok ellen harcolva estek...
Felavatták a nemzeti összetartozás emlékművét a Békés vármegyei Újkígyóson vasárnap. Az emlékmű a nemzet összetartozását jelzi, és azt, hogy Magyarország nem volt, hanem lesz –...
A külhoni magyarokért kiállni csak egy erős ország tud, a magyar kormánynak mindig voltak olyan stratégiai céljai, amelyekért a válságok alatt is harcolt – mondta...
A magyar állam újjászületésének és a nemzeti talpraállásnak az alapjait teremtette meg 1921 az Országgyűlés elnöke szerint. Kövér László az Országgyűlés Hivatala által rendezett, 1921...
A Csíki Sör Manufaktúra a Facebook-oldalán tudatta a hírt, miszerint a román hatóság leállíttatta a Csíki Csipsz termékek gyártását és forgalmazását, mert 33 termék csomagolásán...
A Légió Hungária „csongrádi divíziója” antisoviniszta akcióval emlékezett meg a trianoni békediktátumról. Ennek keretén belül egy nyolc főből álló csoport „Halál a román sovinisztákra!” feliratú molinót...
Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. ElfogadásTovább