Lemondott hétfőn Priti Patel brit belügyminiszter. Patel nem sokkal azután jelentette be döntését, hogy ismertették a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetőválasztásának eredményét, és kiderült, hogy...
Boris Johnson, aki jelenleg ügyvivőként látja el Nagy-Britannia miniszterelnöki feladatait, a háború kitörése óta harmadszor látogat el Ukrajna fővárosába....
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szívélyes búcsút vett Boris Johnsontól, miután a brit miniszterelnök csütörtökön benyújtotta lemondását. Johnson távozása minden ukrán embert “elszomorított” – állította Zelenszkij,...
A brit miniszterelnök erről a ZDF-nek adott interjúban beszélt a G7-csúcstalálkozót követően, amelyen a nyugati vezetők ígéretet tettek arra, hogy a háború miatt arra törekednek...
Boris Johnson bejelentette, hogy „megtiszteltetés” lenne, ha Volodimir Zelenszkijt államfőként látná vendégül, ha az ukrán elnök úgy érzi, képes elhagyni a háború sújtotta országát –...
A brit miniszterelnök is állást foglalt amellett az új szabályozás mellett, amely megtiltja a női úszóversenyeken a transzneműek indulását – számot be a Telegraph....
Megnyerte a kormányzó brit Konzervatív Párt alsóházi frakciójának tagjai által hétfőn tartott bizalmi szavazást Boris Johnson miniszterelnök, aki így megtarthatja pártvezetői és kormányfői tisztségét. Sir...
A britek többsége szerint Boris Johnson miniszterelnöknek le kellene mondania a koronavírus-járvány elleni korlátozások idején tartott Downing Street-i partik botránya miatt, még nagyobb többség azonban...
Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. ElfogadásTovább