A brit miniszterelnök erről a ZDF-nek adott interjúban beszélt a G7-csúcstalálkozót követően, amelyen a nyugati vezetők ígéretet tettek arra, hogy a háború miatt arra törekednek majd, hogy „megnöveljék Putyin és rezsimje számára a gazdasági és politikai költségeket”.
„Ha Putyin nő lenne, ami nyilvánvalóan nem így van, de ha az lenne, akkor nem hiszem, hogy olyan őrült, macsó háborúba és erőszakos invázióba kezdett volna, mint ahogy tette azt. A toxikus maszkulinitás tökéletes példája az, amit Ukrajnában csinál”.
Boris Johnson ezután Madridba utazott a NATO-csúcstalálkozóra, ahol szorosabb együttműködésről és arról állapodtak meg, hogy növelik a magas készültségben tartott csapatok számát, illetve hogy megerősítik a katonai jelenlétet Észtországban.