Többhetes vita után megállapodás született a német nagykoalíció pártjai között a hadsereg újjászervezéséről és a sorkötelezettség új formájáról. Az új honvédelmi szolgálatról szóló törvény minden...
Szerda este válságértekezletet tartott a német kormány, amelyen részt vett Boris Pistorius (SPD) védelmi miniszter, az Unió és az SPD frakcióvezetői, Jens Spahn (CDU) és...
Egyelőre nem adta meg az engedélyt a hagyományos karácsonyi vásár megrendezésére a németországi Magdeburgnak a tartományi igazgatási hivatal, miután a hatóság több hiányosságot is felfedezett...
Szomorú képet fest a nyugati országok jövőjéről az a tanulmány, amelyet nemrég tettek közzé az Észak-Rajna-Vesztfáliában elkövetett bűncselekmények kapcsán. Németországban egyre hangsúlyosabban jelennek meg a...
2015 és 2024 közötti időszakban összesen 5 143 211 bűncselekményt regisztráltak.Ezekben legalább egy bevándorló gyanúsított vett részt. Az 5 143 211 bűncselekmény 36 és 50%-át...
Johann Wadephul német külügyminiszter szerint a mostani tél döntő jelentőségű lehet Ukrajna számára, ezért a nyugati szövetségeseknek határozott támogatást kell nyújtaniuk Kijevnek. A miniszter bízik...
Boris Pistorius német védelmi miniszter kijelentette, hogy ha Németország „újra besorozza az összes meghatározott korú férfit” és adatokat gyűjt minden katonai szolgálatra alkalmas személyről, ezt...
Egyre több nyugat-európai politikai gondolkodó – köztük Heinz Theisen, német politikai szakértő – ismeri fel: ha az Európai Uniónak jövője van, akkor nem Orbán Viktor kell...
Donald Tusk lengyel miniszterelnök kijelentette, hogy nem áll Lengyelország érdekében az Északi Áramlat gázvezetékek felrobbantásával gyanúsított ukrán állampolgár, Volodimir Zsuravljov Németországnak történő kiadatása....
Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. ElfogadásTovább