Sport

Női válogatott focista is a szivárványcsaládok mellett

olvasási idő:53 másodperc

Ez valami német vírus lehet…

Gulácsi Péter keddi posztja után Jakabfi Zsanett is kiállt a szivárványcsaládok mellett hivatalos Instagram-oldalán-vette észre az index.hu

Számomra a család egymást szerető, támogató és törődő emberek közössége, akik meghatározó szerepet töltenek be egymás életében. Nemtől és hovatartozástól függetlenül!– írta a labdarúgó.

Jakabfi 2009-ben szerződött Németországba, a Wolfsburggal hatszor nyerte meg a női Bundesligát és a Német Kupát. A Bajnokok Ligájában kétszer végzett az élen.

A 31 éves támadó múlt decemberben jelentette be, hogy 62 mérkőzés után lemondja a magyar válogatottságot, és nem lép többet pályára a nemzeti csapatban. Januárban azt is közölte, hogy az idény végén visszavonul, és klubszinten sem folytatja profi pályafutását.

Németországban néhány nappal ezelőtt indult el az #ihrkönntau­funs­zählen (számíthattok ránk) kampány. Az 11Freunde magazin legújabb számában több mint 800 női és férfi labdarúgó szólalt fel a homofóbia ellen.

A Család az család elnevezésű kampány decemberben indult el a közösségi médiában, azután, hogy az Országgyűlés megszavazta az Alaptörvény módosítását, szigorította az örökbefogadás szabályait, és törvényben rögzítette, hogy az anya nő, az apa férfi.(index)

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább