Külföld

Zuhan Macron népszerűsége

A franciáknak nem teszik az elnök háborús retorikája.

Elégedetlenek a franciák Emmanuel Macron utóbbi hetekben tett kijelentéseivel – írta a Le Figaro.

Az Ifop által készített legfrissebb felmérés szerint Gabriel Attal miniszterelnökkel mindössze két hónappal kinevezését követően már a franciák 55 százaléka elégedetlen, szemben a februári 52 százalékkal, és mindössze 45 százaléka elégedett a kormányfővel.

Emmanuel Macronnal a franciák mindössze 28 százaléka van megelégedve.

„Az elnökkel szembeni nagyon erős elégedetlenség elsősorban Ukrajnával és a nyugati csapatok bevetésének kérdésével kapcsolatos”

– magyarázta az AFP-nek Frédéric Dabi, az Ifop igazgatója.

Emlékeztetett, amikor 2013-ban az akkori elnök Francois Hollande egy szíriai katonai beavatkozást fontolgatott, 10 százalékkal csökkent a népszerűsége.

Egy másik, Ipsos-felmérés is azt jelezte, hogy csökken az elnök népszerűsége. Macronról a franciák mindössze 29 százaléka van pozitív véleménnyel, míg 67 százalékuk negatívan ítéli meg az államfőt.

A legjobb megítélése a lehetséges 2027-es elnökjelöltek közül Édouard Philippe-nek van, akivel a franciák 36 százaléka elégedett, őt követi Marine Le Pen 34 százalékkal, valamint Jordan Bardella 33 százalékkal.

A jobboldali Le Pen és Bardellát jócskán lemaradva követi a baloldal vezető alakja Jean-Luc Mélenchon mindössze 18 százalékkal.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább