Amit a Tisza Párt művel, az nem szolidaritás, csak politikai számítás.
De ez nem új történet. Csak most új szereplő mondja fel ugyanazt a baloldali forgatókönyvet.
Amikor belpolitikai támadási felület kell, hirtelen fontosak lesznek a külhoni magyarok. Amikor valódi kockázatot kellene vállalni értük – Brüsszelben, nemzetközi térben –, akkor mély hallgatás.
Nézzük, miről is beszélünk.
A szlovák parlament nemrég büntetőjogi kategóriává tette „a második világháború utáni rendezés” megkérdőjelezését. Magyarán: aki nyilvánosan vitatja a Benes-dekrétumok jogosságát, akár börtönbe is kerülhet.
Ezek a dekrétumok kollektív bűnösséget mondtak ki magyarok és németek ellen, és jogfosztást, vagyonelkobzást, kitelepítést alapoztak meg. Soha nem vonták vissza őket. Soha nem ítélte el őket egyetlen szlovák kormány sem.
Nem lezárt fejezet, hanem ma is működő jogfosztás.
Magyar és más kisebbségi szervezetek többször próbálták az ügyet európai fórumok elé vinni. Eredmény nélkül. Az Európai Unió – amely előszeretettel beszél jogállamiságról és alapértékekről – rendre félrenézett.
A képmutatás akkor bukott ki a maga valóságában, amikor az RMDSZ által indított, az őshonos nemzeti kisebbségek védelméről szóló Minority SafePack európai polgári kezdeményezést tavaly nyáron a néppárti Von der Leyen vezette bizottság véglegesen lesöpörte az asztalról.
Amikor migrációról volt szó, hirtelen lehetett jogot alkotni, pénzt osztani, kötelezni. Amikor több tíz millió európai őshonos kisebbség jogairól kellett volna beszélni – köztük közel kétmillió magyaréról –, akkor nem volt politikai akarat.
A Tisza és Magyar Péter ott ültek már az Európai Parlamentben, a Manfred Weber vezette néppártban. Hol volt ekkor a magyar baloldal? Hol voltak azok, akik ma nemzeti jelmezben pózolnak?
Hallgattak.
Nem szólaltak fel a kettős mérce ellen. Nem mentek neki az európai néppárti többségnek. Nem védték meg a külhoni magyarokat akkor, amikor az nem kecsegtetett belpolitikai haszonnal.
Most viszont, amikor azt hiszik, ezzel is lehet a kormányt támadni, akkor hirtelen fontos lett a Felvidék, fontosak lettek a határon túli magyarok. Ez nem szolidaritás. Ez csak politikai számítás.
A külhoni magyar közösségek nem kampányeszközök.
Nem zsarolási pontok.
Nem ideiglenes hivatkozások.
A nemzeti oldal akkor is kiállt a külhoni magyarokért, amikor ezért nem tapsolt Brüsszel, és amikor ezért támadások jöttek. A baloldal viszont jellemzően csak akkor emelte fel a hangját, amikor ebből a kormányoldalt lehetett ütni – nem akkor, amikor a magyar közösségek védelméért valódi konfliktust kellett volna vállalni.
Nagy mondat, hangos mondat a szlovák nagykövet hazaküldése. De ez nem védi meg a felvidéki magyarokat – csak elszigeteli őket, súlyosbítja a helyzetüket, és a konfliktust Magyarországra is áthúzza.
A Benes-dekrétumoknak nincs helye Európában.
A történelmi viták kriminalizálásának sincs.
De annak se, hogy a kisebbségi jogokat mindig az aktuálpolitika alá rendeljék.
Ha valaki valóban a külhoni magyarok mellett áll, az nem akkor beszél róluk, amikor jól jön, hanem akkor is, amikor kényelmetlen.
A többi csak szerepjáték.
(MNO)
