Belföld

Závecz: Népszerűbb az ellenzék, de a fideszesek közül többen mennének el szavazni

Szoros a verseny, a Závecz szerint az MKKP és a Mi Hazánk néhány tízezer szavazót vehet el a két nagy listától

A nyári hónapokban csak kis változások történtek a pártok támogatottságában. A Fidesz a legutóbbi, júniusi pártpreferencia-mérés óta csak kicsit tudott javítani: a teljes népességen belül 34-ről 35 százalékra nőtt a tábora. A biztos pártválasztók csoportjában viszont minden második szavazat a Fideszé, pontosan 50 százalékot ér el – derül ki a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet felméréséből.

A kutatás szerint:

a Demokratikus Koalíció támogatóinak aránya nem változott, 12 százalék.
A Jobbiknak májusban volt a csúcspontja, akkor 13 százalékon állt, azóta apróbb, 1-1 százalékpontos veszteségei voltak. Augusztusban 11 százalékos, ezzel az eredménnyel is jelentősen megelőzi az MSZP-t és a Momentumot.
Az MSZP és a Momentum egyaránt 6 százalékos támogatottságot tudhatott magáénak a nyár elején, most 5-5 százalékon állnak.
A Párbeszéd valamelyest javított, 1-ről 2 százalékra, az LMP maradt 2 százalékon, a Kétfarkú Kutya Párt és a Mi Hazánk Mozgalom pedig 1-1 százalékon áll.
A párt nélküliek aránya 25 százalék.

A biztos választók körében:

a második helyen a DK áll 17, a harmadik a Jobbik, 13 százalékkal.
Az MSZP-nek 6 százaléka van ebben a körben, a Momentumnak 5 százalék.
Az LMP-t, a Párbeszédet, a Mi Hazánkat és a Kétfarkú Kutya Pártot az aktív szavazók 2-2 százaléka támogatja.

Továbbra is rendkívül kiélezett maradt a verseny a hat együttműködő ellenzéki párt és a Fidesz–KDNP listái között. Június óta változatlan méretűek maradtak a táborok, az ellenzék megtartotta a 39, az Fidesz–KDNP a 37 százalékos támogatottságot.

Ezek az adatok azt is mutatják, hogy a páros versengés hatására mindkét politikai tömbhöz csatlakoznak újabb támogatók. Egészen pontosan 2-2 százalék (150-150 ezer), egyébként párt nélküli választó aktivizálódik, ha a Fidesz–KDNP és az ellenzék közös listája között kell döntenie.

Mivel a listák valamelyikét támogatók összesített aránya 78 százalék, nagyon úgy tűnik, hogy a választáson jövőre részt vevők már megtalálták a szimpatikus oldalt, ennél nagyobb részvétel nem várható. A kormányoldal és az ellenzék közötti jövőbeni átpártolásoknak nincsenek adatszerű jelei a felmérésekben.

A Mi Hazánk Mozgalom és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt leszakíthat a Fidesz–KDNP-től és az ellenzéktől is valamennyi, gyengébb kötődésű szavazót – a másodlagos preferenciák alapján néhány tízezres nagyságrendben, és eléggé kiegyenlítetten. Mindezek alapján a parlamenti választás eredményét minden bizonnyal a már most meglévő szimpatizánsok mozgósítása befolyásolja majd leginkább.

Jelenleg a kormánypárti szimpatizánsok aktívabbak: a 37 százalékos (3 milliós) tábor 56 százaléka menne el voksolni – nagyjából 1,7 millióan. Az ellenzék 39 százalékos (3,1 milliós) támogatói köréből 51 százalék ígéri biztosra részvételét – 1,6 millióan.

A győzelmi várakozások visszaigazolják a szoros versenyt:

A VÁLASZTÓKORÚAK 40 SZÁZALÉKA SZERINT MOST AZ ELLENZÉK NYERNÉ MEG A VÁLASZTÁST, 39 SZÁZALÉK A FIDESZT LÁTJÁK ESÉLYESEBBNEK. MINDKÉT TÁBOR EGYFORMÁN OPTIMISTA, 95-95 SZÁZALÉKUK SZÁMÍT SAJÁT OLDALUK GYŐZELMÉRE.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább