Az ATV Egyenes beszéd című műsorának keddi vendége Pottyondy Edina és Osváth Zsolt (VV Zsolti) volt, aki mint elmondta, homoszexuális felvilágosítás kellene bevezetni a gyerekeknek.
A műsorba szóba került a gyermekvédelem kérdése, amelynek kapcsán Pottyondy Edina leszögezte: ők azt szeretnék elérni, hogy „a gyermekvédelem a valóságban történjen és ne a propagandában”. VV Zsolti pedig hozzátette, szerinte a gyermekvédelem többek között nem azzal valósul meg,
„hogy teljesen kizárjuk az iskolából a szexuális felvilágosításban a homoszexualitást”, vagy azzal, hogy ő maga „tíz óra előtt nem jelenthet meg az élettörténetével a televízióban, mert törvény van arra, hogy az propagandának minősül”. VV Zsolti szerint „nem ez a gyerekvédelem”.
Vagyis a celeb egyértelművé tette, hogy homoszexuális felvilágosítást szeretne az iskolákban.
Forrás: Origo