Belföld

Volt egyszer egy miskolci Jobbik, míg a DK meg nem ette

Gyurcsányéknak nagyon kell egy vidéki alapszervezet, az összefogás elején tulajdonképpen erre használták a Jobbikot, de az összefogás a választási buktával megszűnt, így nem maradt más, mint felcsipegetni a morzsákat, és szépen komótosan bekebelezni a Jobbik maradékát.

A Fidesz-KDNP miskolci frakciószövetségének közleménye szerint, a DK a csütörtöki miskolci közgyűlésen jelentette be, hogy Szilágyi Szabolcs volt jobbikos képviselő a Demokratikus Koalícióban folytatja tovább a politizálást. A bejelentést követően Veres Pál, Miskolc polgármestere kínos magyarázkodás után, egyéb teendőire hivatkozva elhagyta az üléstermet.

Tényként kezelhetjük, a baloldali belharc eredményét: a DK bekebelezi a Jobbikot Miskolcon is! Szomorúan látjuk, hogy vannak olyan képviselők, akik pénzért és hatalomért cserébe, hátat fordítottak szavazóiknak és elveiknek. Felszólítjuk a Velünk a Város frakciót, hogy ne veszélyeztessék tovább a város működését, szüntessék meg az álláshalmozásokat és ne hergeljék tovább a miskolciakat egy baloldali cicaharccal! Mondjanak le, mielőtt teljesen csődbe viszik a várost! Elég a baloldali ámokfutásból!
– zárult a kormánypártok miskolci alapszervezetének közleménye.
Forrás: a miskolci Fidesz-KDNP sajtóközleménye; Fotó: Nagy Béla / Magyar Nemzet

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább