Kiemelt

Volner János: Jakab Péter ismét hazudott!

KÖZLEMÉNY

Jakab Péter ismét hazudott – Soha nem ajánlottam pénzt senkinek azért, hogy hagyja ott a Jobbikot

Jakab Péter, a szebb napokat látott Jobbik zuhanórepülésben lévő elnöke kínjában összevissza vagdalkozik és hazudozik. Most éppen személyemet és pártomat „találta be.” Jakab a Spirit FM rádióműsorában azt hangoztatta, hogy én pénzt ajánlottam jobbikosoknak azért, hogy lépjenek ki a Jobbikból és a Volner Pártban folytassák politikai karrierjüket. Megjegyezzük, felettébb „férfias” és „egyenes” módon ugyanúgy névtelenség mögé bújó informátorokra hivatkozott, mint korábban, a szintén ellenem összeférceltetett Telex-portréban.
Tudjuk jól, hogy Jakab Péternek az olyan szavakhoz, mint például „elvek” vagy „értékek” értelmezéséhez már régen idegen szavak és kifejezések szótára kell, de hadd adjunk egy kis felvilágosítást: mindenki, aki látva a Jobbik pálfordulását és az alapító nyilatkozat elárulását kilépett a pártból, világossá tette: sem akkor, sem a jövőben nem fog olyanokkal dolgozni, akik szélsőliberális és kommunista utódpártokkal léptek szövetségre. Mindazoknak, akik ezt megtették, a nemzeti oldalhoz tartozás hajója örökre elúszott.
Számunkra a nemzeti érdekképviseletben vállalt munka minden esetben tudatos értékválasztás és meggyőződéses azonosulás kérdése, mely soha nem függhet az anyagiaktól. Magam és munkatársaim most is e szerint, az eredeti Jobbik alapító nyilatkozatának szellemében folytatjuk közéleti tevékenységünket.

Volner János, a Volner Párt elnöke

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább