Külföld

Vírusként terjed a keresztényellenesség Olaszországban

Növekszik Olaszországban a keresztényellenes hangulat, ezt bizonyítják a karácsonyi időszakban megrongált betlehemek. A Magyar nemzet cikke szerint országszerte számos köztéri és plébániai jászol került vandálok gyűlöletének középpontjába.

Milánótól Szicíliáig rengeteg betlehemet fosztottak ki, gyújtottak fel, zúztak szét.

Mintegy 800 évvel ezelőtt állította szent Szent Ferenc az első élő betlehemet, a több száz éves keresztény hagyomány azonban napjainkban egyre több személy számára fölöslegessé vagy egyenesen gyűlöletessé vált. Az olasz hagyományok szerint a december 8-án felállított betlehemekbe december 24-én helyezik el a kisded Jézust, január 6-án, vízkereszt ünnepén pedig a háromkirályok alakjait.

Torino, Trento, Firenze, Molise régiókban számos településen váltak támadás áldozatává a kis Jézus születését ábrázoló kézműves alkotások. Óriási felháborodást váltott ki, hogy az észak-olaszországi Monfalcone település központjában kiállított betlehemet súlyosan megrongálták. Szilveszter éjjelén pedig a kis Jézus szobrát kivették a jászolból, a fejét letörték, testébe petárdát helyzetek el és így robbantották darabjaira a kerámiát.

Arra is volt eset, hogy Modena környékén kiskorú fiatalok bemásztak egy köztéri betlehembe, a jászolba feküdtek és ott készítettek fotókat magukról, miközben a kis Jézus szobrát, mint valami trófeát tartották kezükben. Rómában pedig december 29-én fiatalok betörték a Máriát ábrázoló szobor arcát, letörték Szent József karját, a betlehem többi kiegészítőjét pedig szétszórták a szomszédos utcákon.

Trento Bertonico nevű településén karácsony előtt pár nappal ismeretlen kártevők felgyújtották a plébániai betlehemet. Sőt, a Firenzéhez közeli Castelfiorito településen több betlehemes figura fejét levágták. (mno)

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább