Uncategorized

Videón: Gyurcsányék már most idomítják Márki-Zayt

A gyurcsányista Vadai közölte Márki-Zay Péterrel: majd ő is rájön, hogy baloldali, és akkor szépen támogatni fogja az összes elképzelésüket.

Stop, füstös szobák – adta ki a jelszót Márki-Zay Péter a Népszavának adott júniusi interjújában, és kritizálta meg a füstös szobák rejtekében történő politizálást. Ezen a ponton máris csábító lenne a bölcs meglátás melletti érvként felhozni az MSZP krónikus leépülésének történetét. Hiszen a szocik tényleg megcselekedték a Márki-Zay-féle iránymutatást, és az összes belső konfliktusukat kihozták a füstös szobák mélyéről. Hogy aztán azokat rögtönzött pszichodráma csoportos előadás keretei között vigyék újra és újra színre a nagynyilvánosság előtt.Az ötlet végül annyira bejött, hogy Horn Gyula egykori erős és komolyan vehető váltópártja ma valahol a bányászbékák domború ülepének lágy, ugyanakkor mégis kényelmetlenül nyirkos hajlata környékén tanyázik.

Na, de vissza a bányászbékák ülepéből Márki-Zay Péterhez! Akinek Stop, füstös szobák! kezdetű imádsága (de ez már nem olyan keresztényi értelemben vett imádság ám, hanem a dékás szíveknek kedves) olyannyira meghallgatásra talált, hogy a gyurcsányista Vadai Ágnes a füstös szobák helyett konkrétan az ATV stúdiójában utasította rendre. Már most szólunk, hogy a jelenetet sokáig a miheztartás végetti csicskítás oktatófilmjeként fogják vetíteni:
Mi szeretnénk érvelni sok olyan elem mellett, amelyet Péter talán ma még nem támogat, de rá fog jönni, hogy ő is baloldali, aztán fogja támogatni.

 

 

 

Akkor ezt a brutális belépőt most nézzük meg még egyszer, lassítva és kikockázva, legalább 32 különböző kameraszögből! „Péter” tehát ma még nem tudja, mit gondol, és mit támogat, de ezt „Péternek” nem is kell tudnia, hiszen tudja majd helyette a baloldali felettes énje (akit egy röpke gondolatkísérlet erejéig nevezzünk Gyurcsánynak). Szóval „Péter” dolga csak annyi lesz ebben a felállásban, hogy rájöjjön, valójában ő is támogatja Gyurcsányék balos törekvéseit. Persze, „Péter” választhatja azt az utat is, hogy mindezt nem támogatja – erre egy másik Péter, a Medgyessy, tündöklése és bukása az eleven példa. Na jó, főleg a 2004-es bukása, amit nem jelentéktelen részben annak köszönhetett, hogy kezdte egyre kevésbé támogatni egykori tanácsadója törekvéseit. Mire Gyurcsány a háta mögött szép csendben megpuccsolta a másik Pétert, a Medgyessyt.

Márki-Zayon egyelőre azonban nem látszódik, hogy kényelmetlen volna számára a kiosztott szerep. Olyannyira nem, hogy – Vadai útmutatását követve – máris kezd ráeszmélni a baloldali világ hét csodájára.
Ennek szellemében „Péter” nyomban felismerte, hogy az igazi esztétikai érték nem Szemiramisz függőkertjében, hanem az őszödi beszédben lakozik.
Ami természetesen „nagyon határozott és kendőzetlenül őszinte beszéd” attól a Gyurcsánytól, aki „a korrupció ellen küzdött”. És félreértés ne essék, ezek az idézetek nem a DK hívőtagozatának szerelmes leveleiből származnak, hanem Márki-Zay Pétertől. Aki a legrosszabb marxista hagyományokat felélesztve még azt is közölte, hogy Jézus Krisztus is baloldali ember volt. (Mi úgy számolunk, hogy már csak kettőt-hármat kell aludnunk, és Márki-Zay egyszemélyes rohamosztaga, Lukácsi Katalin közösségi oldalán számol be a hírről, hogy az álmában megjelenő Szentlélek is a Gyurcsánnyal való szövetségkötésre szólított fel – mindezt természetesen egy fekete-fehér, cicis képpel illusztrálva.)

Szóval Vadai elvtársnő megnyugodhat, Márki-Zay ugyanis már most felismerte magában a baloldalit, aki mindenben kész Gyurcsányt támogatni.

(Drót.infó)

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább