Belföld

Vásárhelyi szerint a Fidesz gyűlöletkampányt folytat 1998 óta

A Fidesz jól láthatóan semmitől sem riad vissza véli Vásárhelyi Mária.

A szociológus szerint a hivatalos kampányidőszak ugyan csak február 12-én kezdődik, de a Fidesz kampánya már 1998 óta folyik. Azóta pedig épp arról szól, amivel Hollik István vádolja a baloldalt, nevezetesen, hogy csak agresszív hangon, gyűlöletet tud kelteni. Annál aljasabb és agresszívabb kampányt, mint amit 1998, de különösen 2010 óta végigéltünk, nehéz kitalálni.

Még Goebbels is csak kisinas lehetne náluk – mondta a Hírklikknek.

– „A baloldal egy dolgot tud, agresszív hangon gyűlöletet kelteni. Abban biztosak lehetnek a magyar emberek, hogy a mi kampányunk nem erről fog szólni” – ezt Hollik István a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója nyilatkozta január 3-án a Hír TV-ben.

– Az ő kampányuk 1998 óta erről szól. Az is bevett módszer náluk, hogy rendszeresen azzal vádolják az ellenfelüket, amit folyamatosan ők követnek el. Annál aljasabb és agresszívebb kampányt, mint amit 1998, de különösen 2010 óta végigéltünk, nehéz kitalálni. Szerintem még Goebbels is csak kisinas lehetne náluk.

– Azt mondják, a kimondott szó tettre sarkall, a verbális agresszió előbb-utóbb tettlegességben végződik. Ön ebből a szempontból milyen kampányra számít?

– Borzalmasra. Már most is borzalmas a hangulat, különösen a fővárosban meg a nagyvárosokban. Csupa agresszív, rosszkedvű, szomorú ember ordítozik, veszekszik egymással. Abban a rémes helyzetben, amit ez a járvány okoz a mindennapokban, a hatalom ahelyett, hogy az emberek életét egy kicsit komfortosabbá, nyugodtabbá tenné, valami örömet szerezne nekik ebben a rettenetes szürkeségben, egyfolytában hergeli őket. Én szörnyű kampányra számítok. A Fidesz – jól láthatóan – semmitől sem riad vissza. Ami most számomra a legeklatánsabb példa, ami leginkább szemlélteti ezt, hogy képesek voltak a tömeggyilkos kazah rendszer mellett kiállni, és szolidaritást nyilvánítani mellette. Ez tényleg a magyar történelem legsötétebb időszakait idézi föl. Kiállni egy olyan elnök mellett, mint Nurszultán Nazarbajev, akiről az ország városainak a fele van elnevezve, vagy a helyette »színre lépő« Kaszim-Zsomart Tokajev mellett, aki halomra löveti a tüntetőket, akik azért tüntetnek, mert felemelték az üzemanyag árát, és iszonyatosan nyomorúságos körülmények között élnek, úgy gondolom, ennél nagyobb bűnt nem nagyon követhet el egy kormány a nemzetközi politikában.

– Különösen azután érdekes ez, hogy a Fidesz mekkora balhét csinált, miután Magyarországon 2006-ban megtámadták a Parlamentet.

– Miután ők megtámadták a Parlamentet, fosztogattak és autókat gyújtottak föl, rettegésben tartották a belváros lakosságát. Egyébként, ha itt sor kerülne valami ilyesmire, nyilván ugyanúgy járnának el, mint Tokajev. Én úgy gondolom, hogy ez a mostani kiállás mellette olyan szégyen, ami mindannyiunkra rávetül, magánemberként hiába ítélem el én mélységesen. Magyarország nemzetközi megítélése időtlen idők óta nem volt olyan rossz a demokratikus világban, mint most. Csak szégyenkeznünk lehet.”

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább