Uncategorized

Varga Mihály keményen helyretette az amerikai kormányt

Az Egyesült Államok nyomást akar gyakorolni Magyarországra a kettős adóztatás elkerüléséről szóló megállapodás felmondásával, hogy változtassa meg álláspontját a globális minimumadóval kapcsolatban – jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter szombaton.

A pénzügyminiszter kijelentette, hogy nem lepte meg az Egyesült Államok elnökének döntése, miszerint felmondja a Magyarországgal 1979-ben megkötött, a kettős adóztatás elkerüléséről szóló kétoldalú egyezményt. Hiszen a kormány korábban is kapott már olyan amerikai üzenetet, hogy Magyarország álljon el a globális minimumadót érintő álláspontjától.

Az uniós tagországok pénzügyminisztereit tömörítő tanács (Ecofin) júniusi ülése előtt Janet Yellen, az Egyesült Államok pénzügyminisztere telefonon kérte, hogy Magyarország változtasson az álláspontján, de Varga Mihály arról tájékoztatta, hogy ez nem lehetséges.

ÍGY MÁR AKKOR FIGYELMEZTETTE AZ AMERIKAI KOLLÉGÁJA, HOGY A KÉTOLDALÚ MEGÁLLAPODÁST FELMONDHATJÁK.

A felmondásról a kormány pénteken kapott hivatalos értesítést. Varga Mihály most az amerikai döntést úgy kommentálta, hogy mindenképpen rögzíteni kell, hogy „Magyarország továbbra is az Európai Unió és a magyar gazdaság versenyképességét tartja fontosnak, tehát nem értünk egyet olyan adóemelésekkel, amelyek jelentősen megnehezítenék a helyi vállalkozások adóterhét, márpedig a globális minimumadó javaslata ilyen”.

Szijjártó Péter után a pénzügyminiszter is egyértelművé tette, hogy a kormánynak továbbra is az az álláspontja, hogy „az egyezmény felmondásának valós okai valójában nem a hivatalos indoklásban szereplő adópolitikai és technikai érvek, hanem az áll a döntés mögött, hogy Magyarország kiállt a saját és az Európai Unió hosszú távú érdekei mellett” – fogalmazott Varga Mihály.

“Továbbra is úgy látjuk, hogy különösen a jelenlegi háborús helyzetben, amikor elszabadultak az energiaárak, indokolatlan egy ilyen lépés, ráadásul nehezen is érthető, hiszen a globális adóreform érdemi elindulását 2024-re módosította a nemzetközi közösség, és az uniós irányelv is ezt tartalmazza” – mondta Varga Mihály, aki hangsúlyozta, hogy a céldátumig még rengeteg idő áll rendelkezésre a tárgyalásokra, illetve a problémák megoldására. A pénzügyminiszter az MTI-nek elmondta, hogy Magyarország már 2010-ben ratifikálta a most felmondott megállapodás új változatát, amely a most felvetett amerikai aggályokat teljes mértékben kezelné. Ezt a megállapodást az Egyesült Államok még mindig nem írta alá.

Magyarországon is kell adót fizetni a cégeknek

Varga Mihály reagált arra is, hogy az amerikai fél kifogásolta, hogy Magyarországon jelentős mértékben csökkent a társasági adó, ami azért érthetetlen, mert egy itt működő amerikai cég esetében az Egyesült Államok beszámítja az adóteherbe a Magyarországon megfizetett adót, vagyis a vállalkozás teljes adóterhe nem csökkent.

Varga Mihály kiemelte, nem arról van szó, hogy Magyarországon nem adóznának a cégek, csak a társasági adó helyett a fogyasztási és a forgalmi adókra helyezi a hangsúlyt a kormány: „ez a döntés egy adószuverenitási kérdés, amit minden országnak egymással szemben tiszteletben kell tartania.” A tárcavezető emlékeztetett arra, hogy Magyarország eddig is együttműködő partner volt az adóügyi kapcsolatokban, és a kormány arra törekszik, hogy a felmerülő kérdéseket az adott állammal megoldja.

Ezt még az oroszokkal sem csinálták meg

Varga Mihály a globális minimumadóval kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy az egy, a versenyképességet rontó lépés lenne, ami veszélyeztetné a munkahelyeket, és több olyan ország van, amely nem készül ennek a bevezetésére. Ráadásul az erről szóló tárgyalásokból hiányzik egy nagyon fontos elem:

AZ IGAZÁN ÉRDEKEKET SÉRTŐ GLOBÁLIS DIGITÁLIS CÉGEK MEGADÓZTATÁSÁT ELŐKÉSZÍTŐ RÉSZ.

Ha a kormány elfogadná a javaslatot, akkor a magyarországi 9 százalékos vállalati nyereségadót minimum 15 százalékra kellene emelni, ami nem segítené az itteni vállalkozások helyzetét. Varga Mihály szerint a két ország közötti jó gazdasági kapcsolatoknak nem előfeltétele a most felmondott egyezmény, hiszen Brazília, Argentína, Szerbia és Szingapúr sem kötött ilyet az Egyesült Államokkal. Továbbá felhívta arra a figyelmet, hogy az amerikai cégek azért is választották Magyarországot, mert itt kedvező üzleti környezetet támogató helyzet van, és az adózás is kedvező.

“Furcsának tartjuk, hogy az Egyesült Államok felmondta Magyarországgal szemben ezt a megállapodást, miközben például Oroszországgal nem mondta fel az adóegyezményét”

– mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az MTI beszámolója szerint.

 

Borítókép: Varga Mihály

Forrás: Index

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább