A kormány kiemelt célja, hogy a háború és a szankciók negatív hatásai ellenére a gazdasági növekedés fennmaradjon Magyarországon
– mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) és a Nemzeti Befektetési Ügynökség – HIPA konferenciáján hétfőn Budapesten.
A kabinet intézkedései közül kiemelte: egyes élelmiszerekre és az üzemanyagra ársapkát vezettek be, megőrzik a nyugdíjak értékét, a kamatokat év végéig befagyasztották, továbbá a kis- és közepes vállalkozások részére 350 milliárd forintos támogató programot vezettek be.
Miután Magyarországon a gazdaság az első fél évben 7,3 százalékkal nőtt, ebben az évben 4,5 százalékkal bővülhet a GDP; 2023-ban lassulás várható, de az év második felétől már kedvező tendenciákra lehet számítani – mondta Varga Mihály.
