Belföld

Varga Judit szerint a CDU névváltoztatása újabb indok, amiért védeni kell keresztény identitásunkat

Varga Judit Facebook-oldalán reagált a német CDU döntésére, miszerint a kereszténydemokrata párt elhagyja nevéből a keresztény jelzőt, mivel szerintük akadályként hathat a nem keresztények számára, hogy azonosuljanak a párt célkitűzéseivel.

Az igazságügyi miniszter szerint ez bizonyítja, miért is fontos megvédenünk keresztény identitásunkat.

A CDU mellett a Keresztényszociális Unió (CSU) is mindeddig abból a feltevésből indultak ki, hogy pozitív jelentések társulnak a nevük rövidítésében szereplő C betűhoz, ez azonban mára – a belső jelentés érvelése szerint – megváltozott, és ez veszélybe sodorhatja a politikai tömörülések néppárti pozícióját.

A névváltoztatást illetően Varga Judit kiemelte: a német jobboldal tehát végleg feladni látszik mindazon értékeit, amelyek mentén egykor a párt legnagyobb alakja, Konrad Adenauer dolgozott Németországért és Európáért.

“Azért nevezzük magunkat Kereszténydemokrata Uniónak, mert ezek az alapelvek, amelyek a nyugati kereszténység szellemi talaján állva fejlődtek ki, alkotják egész munkánk alapját” – idézte Varga Judit a párt alapítóját.

Hozzátette: mindeközben Németországban idén már ötven százalék alá eshet a keresztények száma, az új balliberális kormány pedig bevándorló országnak nyilvánította saját hazáját. A CDU ebbe a masszába óhajtana beolvadni.

“Minden munkánk során, mindig tartsunk szem előtt egy eszményt, a keresztény eszményt, mert a kereszténység hangsúlyozta először az ember szabadsághoz való jogát” – zárta Varga Judit bejegyzését Konrad Adenauer szavaival.

Forrás: Pesti Srácok

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább