„A magyaroknak nem igazuk van, hanem igazuk lesz” – jelentette ki az igazságügyi miniszter.
Varga Judit az Európai Unió történetének tanulságai című konferencián szólalt fel, amelyet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Tanulmányok Intézete szervezett.
A miniszter Robert Schumannak, az Európai Unió egyik alapítójának szavaira utalt, amelyek szerint Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz. Varga Judit úgy vélekedett, hogy ami Magyarországon kipróbálva sikeres, az „nagyüzemi méretben Európában is sikeres lehet”, ezért tartanak ki a konzervatív értékek mellett.
Azt mondta, hogy számára napi EU-s munkája során meghatározó vezérelv az egység és sokféleség tisztelete. Jövő tavasszal európai parlamenti választásokat tartanak, ezt követően pedig magyar uniós elnökség jön majd. Az elnökség 13,5 évente adatik meg, ezért élni kell a lehetőséggel, meg kell mutatni a magyar rátermettséget, kreativitást – jelentette ki.
Varga Judit azt mondta, hogy átfogó munkaterhet visel majd a teljes közigazgatás. Az EU elnökségét betöltő országnak kell biztosítania a kitűzött célok megvalósítását, valamint a jogalkotás folytonosságát is.
Hangsúlyozta: Magyarország egy olyan unióhoz csatlakozott, amelyben a konszenzus kultúráját tartották a szerződések legfontosabb alapelvének. A miniszter jelezte: a kormány szerint nem lehet mindig engedni a tagállami önállóságból, sok szakpolitikában minden országnak joga van saját eszköztárának megválasztásához.
„A magyaroknak nem igazuk van, hanem igazuk lesz. Erre példa a 2015-ös migrációs válság is: amit akkor Magyarország megfogalmazott mint fő elv, kezd fősodratú EU-s hozzáállássá válni” – tette hozzá.
Különleges időszaknak nevezte a közvetlenül a választások után következő uniós elnökségét. Magyarország feladatának egy Európa érdekében felmutatott élhető alternatíva megfogalmazását emelte ki Varga Judit. Közölte, hogy már hoznak stratégiai döntéseket az elnökséggel összefüggésben.