„Brüsszeli bohózattal indul a hétfő!” – írja Facebook bejegyzésében Varga Judit igazságügyi miniszter.
„A mai napon érkezik hazánkba az európai baloldal politikai céljait kiszolgáló PEGA-bizottság, akik tőlem is találkozót kértek, azonban uniós ügyekért felelős miniszterként kénytelen vagyok visszautasítani a felkérésüket.
Ugyanis az Európai Unió működéséről szóló szerződés 4. cikkének (2) bekezdésével összhangban a nemzetbiztonság továbbra is kizárólagosan a tagállamok hatáskörébe tartozik. A PEGA-bizottság mandátuma azonban veszélyesen túlterjeszkedik az uniós és az intézményi hatáskörökön, ezt az Európai Bizottság vonatkozó nyilatkozatai is megerősítik” – írja a miniszter.
„A magyar kormány ellenzi az ilyen jellegű gyakorlatokat, ezért a jogállamiság védelme érdekében nem járulunk hozzá a PEGA-bizottsággal való együttműködéshez” – írja hozzátéve, hogy mindezek miatt nem áll módjában a küldöttséggel találkozni.
„Mindezek miatt nem áll módomban a küldöttséggel találkozni. Nem kívánunk asszisztálni a magyar és európai baloldal Soros-dollárokból támogatott performanszához” – zárta bejegyzését