Belföld

Vágó István szerint épeszű ember nem válaszol igennel a népszavazás kérdéseire

A DK kvízprofesszora szerint a kormány által feltett kérdések „nem normálisak”, azt állítja, azokra csakis nemmel lehet válaszolni.

Az ATV Egyenes beszéd című tegnap esti műsorában azt a kérdést tették fel a két meghívott vendégnek, Vágó Istvánnak és Lendvai Ildikónak, hogy az ellenzéki pártok miért a bojkottra biztatják szavazóikat, amikor éppenséggel lehetne arra is, hogy a feltett kérdésekre igennel válaszoljanak.

A baloldal azonban úgy döntött, hogy a 2016-os migrációról szóló népszavazás után ezt is bojkottálni fogja. Tehát nem kíváncsiak az emberek véleményére, ellentétben ha Karácsony Gergely nyújt be népszavazási kérelmet a saját kérdéseivel, az a megtestesült demokrácia, amelyről a baloldali médiában egymást váltva zengenek ódákat. – irta meg a 888.hu

Tehát az ellenzék szemszögéből vizsgálva van jó népszavazás, meg van rossz népszavazás.

Ahogy azt megírtuk, a baloldali politikusok a bejelentést követően rögtön megkezdték a sivalkodást.

Barkóczi Balázs, a Gyurcsány-párt szóvivője közölte: „A miniszterelnök népszavazása érvénytelen és eredménytelen lesz. Tenni fogunk róla.”

Jakab Péter, a Jobbik elnöke „kamunépszavazást” emlegetett.
Kunhalmi Ágnes MSZP-s képviselő „nevetséges, szánalmas és álszent kérdések”-ről magyarázott.
A Momentum szerint „ez a népszavazás a demokrácia megcsúfolása, semmi több, mint öncélú gyűlöletkeltés”, valamint bojkottra szólítanak fel.
Az LMP végtelenül cinikusnak és felháborítónak tartja a népszavazást.
Gyurcsány Ferenctől egy burkolt anyázásra futotta.

A DK elnökségi tagja, a volt kvízprofesszor viszont máshogy gondolja. Vágó István a gyermekvédelmi népszavazásról úgy vélekedik, hogy abban „nem normális kérdések” állnak, mivel azok szerinte „sunyi, alattomos módon” vannak megfogalmazva.

Viszont azt állítja, hogy éppen ezért: „épeszű ember ezekre nem válaszol igennel”.

Lendvai Ildikó is bejelentette, hogy ők sem szeretnék, ha kiskorúak nemátalakító műtéteken esnének át, azonban azt állítja, hogy ilyen veszély nincs is, így ez számára „hülye kérdés”.

Magyarán van egy kis zavar a baloldali pártok háza táján, ugyanis nem alakult ki egységes vélemény a gyermekvédelemmel kapcsolatban.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább