Belföld

Vádemelés: meggyilkolt, megerőszakolt egy 85 éves asszonyt négy borsodi férfi

Életük végéig etetni kéne őket, miközben a kötél akciós a Praktikerben…

Nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, bűncselekmény elhárítására korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés és szexuális erőszak miatt emelt vádat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség négy férfi ellen a szalonnai emberölés ügyében.

A terheltek (27 éves, 18 éves, 53 éves és 43 éves helyi lakosok) 2019 november elején egy borsodi kistelepülésen az esti órákban találkoztak egyikük házában, és megbeszélték, hogy pénzt szereznek a szemközti házban egyedül élő 85 éves nőtől. Amikor besötétedett, a nyitott kertkapun bementek az udvarra, onnan pedig az épületbe. Egyikük magával vitt egy félméteres tömör vasdarabot.

Hátulról rátámadtak az idős asszonyra, és legalább négyszer fejen ütötték. Az asszony a földre esett, de a támadói nem hagyták abba a bántalmazását, a fejét és az arcát ütlegelték igen nagy erővel. Az eszméletlen állapotban lévő nő sérelmére az egyik férfi „szexuális cselekményt végzett”. A vádlottak ezután kutatni kezdtek a házban, és ismeretlen összegű készpénzzel távoztak. Az átlagosat meghaladó testi, lelki gyötrelemmel járó bántalmazás következtében a sértett a helyszínen meghalt.

Az ügyészség a letartóztatásban lévők közül három terheltre életfogytig tartó fegyházbüntetést, míg az erőszakolóra húsz év fegyházbüntetés és pénzbüntetés kiszabását kérte. (MTI, kép: Tóth Balázs)

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább