Külföld

Üzemanyagár-stopot akar a német tartományi miniszter

„Az üzemanyagár-stopra most van szükség” – követeli Tobias Hans (44, CDU), Saar-vidék miniszterelnöke. „2,12 euró – bocs, ez már tényleg sokaknak nem megy.”

A Saar-vidék tartományi vezetője éppen egy benzinkút mellett hajtott el , majd egy videóban mondta el a véleményét, amit a Twitter oldalán osztott meg.   Őrültnek nevezve a látott árakat.

Hans: „Tényleg eljutottunk egy olyan pontra, ahol azt kell mondanunk: Cselekednünk kell.”

Mert a magas árak nem csak az alacsony keresetűeket sújtanák – véli a CDU politikusa. „Ez érinti a sok keményen dolgozó embert, akiknek tankolniuk kell. Akik autóval járnak dolgozni, akik sportolni viszik a gyerekeiket.”

Igaz, hogy a megemelkedett áraknak köze van az ukrán válsághoz és olyan tényezőkhöz, amelyeket a szövetségi kormány nem tud befolyásolni. „A probléma azonban az, hogy jelenleg az állam saját magát gazdagítja. Az állam gazdagodik ezeken a megnövekedett energiaköltségeken” – mondja Hans.

Mint mondja: „Ezért van szükségünk üzemanyagár-fékre”.

Reiner Haseloff (68, CDU), Szász-Anhalt tartomány miniszterelnöke szintén az emberek terheinek  könnyítésére szólított fel az emelkedő energiaárak miatt. „Például az üzemanyag áfa csökkentésével” – mondja Haseloff.

Jens Spahn (41, CDU) volt egészségügyi miniszter a Twitteren azt írta: „Tobias Hansnak igaza van: az ingázóknak, a családoknak, az ország nagy többségének nem sokáig lesz pénze benzinre és fűtésre”.

Anke Rehlinger (45, SPD), Saar-vidék miniszterelnök-helyettese méltatta a szövetségi kormány első segélycsomagját, de azt mondta, hogy az „csak az első lépés” lehet. Rehlinger szintén az adócsökkentés mint lehetséges megoldás mellett érvelt.

Alsó-Szászország gazdasági minisztere, Bernd Althusmann (55, CDU) szintén az üzemanyagra kivetett alacsonyabb adót hozta szóba. „Az energia, különösen az üzemanyag áfájának gyors csökkentése 19-ről, mondjuk 7 százalékra, azonnal érezhető lenne a benzinkutaknál” – mondta a Hannoversche Allgemeine Zeitungnak.

 

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább