Külföld

USA: Európa szálljon be Ukrajna támogatásába havi 1,5 milliárd dollárral

Az Egyesült Államok lerakott egy hosszútávú civil – vagyis nem katonai kiadásokra, hanem az infrastruktúra, az egészségügy és az oktatás működtetésére szolgáló – finanszírozási tervet szövetségesei elé – írta a Bloomberg.

A terv szerint az USA havi 1,5 milliárd dollár értékű segélyt vállal, de ugyanilyen mértékű támogatást kér európai szövetségeseitől is.

Hozzátették: a Nemzetközi Valutaalap számításai szerint Ukrajnának havi 5 milliárd dollárra lenne szüksége az alapvető állami feladatok ellátásához és a gazdaság működtetéséhez – ehhez képest Szerhij Marcsenko pénzügyminiszter szerint az augusztusi 4,7 milliárd dollár után szeptemberben már csak 2 milliárd dollár támogatás folyt be a kijevi államkasszáb, írják.

Hangsúlyozták: a Bloomberg kormányzati forrásai szerint a Biden-kormányzat keményen lobbizik azért, hogy az Európai Unió határozottabban teljesítse vállalásait (a ténylegesen kifizetett támogatások milliárdokkal vannak elmaradva a vállalt összegektől, írják). Emlékeztettek: az EU 9 milliárd eurónyi segélyről döntött a nyáron, ebből azonban 3 milliárd folyósításának formájáról még mindig vita zajlik, 5 milliárd folyósítása folyamatban van, és csak 1 milliárd eurót sikerült ténylegesen kifizetni.

Az október elején Csehországban tartandó uniós csúcs napirendjén az újabb szankciók mellett szerepel az, teszik hozzá, hogy

a 2023-as évben az EU összesen 38 milliárd dollárt különít el Ukrajna számára az uniós költségvetésből.
A Bloombergnek nyilatkozó uniós diplomaták egy része „rettentő frusztrált” az európai uniós döntéshozatal lomhasága miatt, és azt állítják, a tél közeledtével és az energiaválság kézzelfogható jeleinek szaporodásával „egyes tagállamok” még jobban elkezdték halogatni a vitás ügyek lezárását, írják.

(Mandiner)

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább