Kiemelt Külföld

USA: A karácsonyi Jingle Bells is rasszista

Rasszista hátterük miatt nem hajlandó egyes dalokat tanítani egy professzor…

Oktatói pályafutása elején még nem képezte ki magát Kate Pollard az antirasszista ideológiából, így olyan dalokat is tanított, amelyek ma már elítélendők. A Nevadai Egyetemen tanító professzor az életútjáról és a szemét felnyitó jelenségekről nemrég egy mártír hangvételű cikkben írt.

Kate Pollard szerint, amikor ő elkezdett tanítani a 90-es években középiskolában, számos dal szerepelt a repertoárjában. Ezeknek a hátterével nem volt tisztában, ezt most bevallotta a cikkében, ahogyan olyan sem történt, hogy bármelyik diákja rákérdezett volna erre. A 2000-es évek közepére azonban elkezdte beleásni magát a pedagógia kulturálisan releváns és helyesnek ítélt aspektusaiba, és így derült ki, hogy mennyi gond is van a dalokkal.

A professzor rájött, hogy egyes dalok nem csak hogy helytelenek, de akár bántók is lehetnek bizonyos embercsoportokra nézve. Ilyen ének például a világ legismertebb karácsonyi dala a Jingle Bells, amit Kate Pollard azért tart problémásnak, mert korábban a rabszolgatartók csengőt akasztottak a rabszolgákra, hogy követni tudják, merre járnak, és erre utal a dal címe a csengőkkel.

Ezen kívül a rasszizmus gondjával küzdenek a Polly Wolly Doodle, a Shortnin’ Bread és a Camptown Races című dalok is, amelyek a professzor szerint a blackface kultúrához tartoznak. A 5 Five Little Monkeys és a Baa Baa Black Sheep dalok sem megfelelők, mert azok degradálják a fekete bőrű amerikaiakat, valamint a majmok helyett régen sokszor a nigger szót használták.

A professzor korábban arról sem tudott, vagy elmondása szerint nem gondolt bele, hogy néhány általa kedvelt dal valójában tévesen állította be az őshonos amerikai és kanadai kultúrákat, valamint a fekete bőrű amerikaiakat.

A professzor elmondása szerint nem tartja fontosnak azt, hogy megőrizzen olyan dalokat, amelyeknek sokan történelmi értéket tulajdonítanak, és ezért nem akarnak megválni tőlük, de közben azok degradálnak egyes csoportokat. Ő sokkal inkább népszerűsítene olyan dalokat, amelyek befogadók.

Kate Pollard az írásában bocsánatot kért azon diákjaitól, akiknek tanította a most már problémásnak ítélt dalokat, és azoktól is, akik tudtak a dalok hátteréről, de nem mertek szólni miatta. (V4NA hírügynökség)

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább