Külföld

Ursula reagált Zelenszkij robbantási tervére: „Sajnálom, erről nincs tudomásom”

Magyar újságírók érdeklődtek Ursula von der Leyennél és Charles Michelnél, hogy az EU vezetése miként vélekedik a kijevi rezsim robbantásos akciójáról.

A kérdés hallatán von der Leyen néhány másodpercig csendben maradt, több oldalnyi anyagot lapozott maga előtt, Michelre pillantott, aki válaszul megköszörülte a torkát, majd vállat vont és azt mondta:

„sajnálom, erről nincs tudomásom.” 

Amikor a riporterek megjegyezték, hogy ezt az információt “még senki sem cáfolta”, Eric Mamer, az Európai Bizottság szóvivője, aki a sajtótájékoztatót vezette, azt mondta, hogy “ez volt a válasz”.

Május 13-án a Washington Post a Pentagon kiszivárgott dokumentumaira hivatkozva arról számolt be, hogy “zárt ajtók mögött” Volodimir Zelenszkij ukrán elnök támadásokat tervez orosz terület ellen, és szabotálni akarta az Oroszországból Magyarországra olajat szállító olajvezetéket. Ez az információ Zelenszkij beosztottjaival és a katonai vezetéssel folytatott levelezéséből derült ki, amelyeket az amerikai hírszerzés a megfigyelései során gyűjtött.

A jelentés szerint Zelenszkij február közepén egy Julija Szviridenko ukrán miniszterelnök-helyettessel folytatott megbeszélésen javasolta a Barátság-kőolajvezeték felrobbantását.

Ezt a párbeszédet kommentálva az amerikai hírszerzés tisztjei a dokumentumokban megjegyezték, hogy az ukrán elnök “haragot mutatott Magyarországgal szemben, és ezért túlzó és értelmetlen fenyegetéseket fogalmazott meg”.

Az amerikai hírszerzés szerint Zelenszkij azt mondta, hogy “Ukrajnának egyszerűen fel kell robbantania a vezetéket és tönkre kell tennie” Magyarország iparát, mivel az “nagymértékben függ az orosz olajtól”.

Magyarország az Oroszországból Ukrajnán áthaladó Barátság-vezetéken keresztül kapja a legtöbb olajat. Az orosz kormány korábban arról számolt be, hogy 2022-ben 4,9 millió tonna olajat szállítottak Magyarországra a vezetéken keresztül. Magyarországon kívül még Szlovákiába és Csehországba is szállítanak olajat ezen a vezetéken.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább