Belföld

Ungár Péter szerint szükség van Gyurcsányra

Ungár Péter szerint szükség van Gyurcsányra

Ungár Péter, az LMP titkára szerint Gyurcsány Ferenc személye megkerülhetetlen a magyar politikában, szükség van rá

444-en megjelent interjúban Ungár Péter és Kanász-Nagy Máté, az LMP politikusai több dologgal kapcsolatban is kifejtették véleményüket.

  • Ungár Péter a párt társelnökét, Kanász-Nagy Mátét megelőzve került az LMP választási listájának az élére.
  • Bár a párt eredményei nem fényesek, 4 biztos befutó helyet kérnek az ellenzéki listán.
  • Ungár nyíltan meleg politikusként üzent a homofób kampányban részt vevő meleg fideszeseknek, hogy ne dobálózzanak téglával az üvegházban.
  • Pegazus-ügyben a nemzetbiztonsági bizottság tagjai hallgatási csapdában vannak.
  • A feles többséggel végrehajtott alkotmánymódosítást nem támogatják.

Ungár Péter, az LMP titkára ezenkívül beszélt Gyurcsány Ferencről is, mint a politika meghatározó alakjáról. „Tudom, hogy milyen Gyurcsány megítélése, főleg a magyar politika jobboldalán, de a magyar nép úgy döntött, hogy a DK a legnagyobb ellenzéki párt, és annak a tudatában döntöttek így, hogy tudták, hogy ki Gyurcsány Ferenc, és ő vezeti a pártot. Tudjuk, hogy ez a 10 millió politológus országa, de hagyjuk a vulgárpolitológuskodást. Gyurcsány Ferencre szükség van. Személyileg is.”

Forrás: Klubrádió Facebook oldala,

 

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább