Külföld

Ukránok: bevetettünk egy újabb csodafegyvert a háborúban

Az ukrán hadsereg már használja az amerikaiaktól kapott, JDAM-rendszerrel ellátott okosbombákat – közölte pénteken Jurij Ignat, az ukrán hadsereg szóvivője.

A JDAM (Joint Direct Attack Munition) vezérlőrendszerrel felszerelt siklóbombákat – amelyeket a köznyelvben okosbombának is neveznek – az Egyesült Államok hadseregétől kapták meg az ukránok. A JDAM kifejezés lényegében mindössze egy irányítórendszert takar, amely különféle bombákra szerelhető fel, és lehetővé teszi a távvezérlésüket.

Külföldi sajtóhírek szerint az ukrán hadsereg néhány hete jutott hozzá ezekhez a fegyverekhez. Március elején már többször is felröppentek a hírek, hogy bevethették ezeket, de akkor a szakértők arra hívták fel a figyelmet, hogy ez valószínűleg csak álhír.

Most azonban az ukrán légierő szóvivője is megerősítette, hogy már használják ezeket a fegyvereket. Jurij Ignat azt mondta egy interjúban: „Használjuk a JDAM-nek nevezett bombákat. Ezek nyugati típusú fegyverek, amelyekkel a légierőnk fontos célpontok ellen tud csapásokat végrehajtani.” Hozzátette azt is:

Ezek a bombák kicsit kevésbé erősek, de rendkívül pontosak. Szeretnénk, ha minél többel rendelkeznénk belőlük azért, hogy sikeresek legyünk a fronton.

A szóvivő nyilatkozatának ez a része azért érdekes, mert korábban a szakértők arról beszéltek, hogy a JDAM-rendszerű bombákkal sokkal erősebb csapásokat lehet végrehajtani, mint például a HIMARS rakétarendszerekkel. Akkor az merült fel, hogy az ukránok 250, 500 vagy 1000 kilós bombákat kaphatnak a JDAM-hez, amelyek mindegyikével erősebb csapást lehet végrehajtani, mint a HIMARS rakétaival.

Az egyelőre nem derült ki, hogy pontosan melyik, a JDAM-mel kompatibilis nyugati bombaváltozatot kapták meg az ukránok. Az okosbombák hatótávolsága körülbelül a HIMARS-okéval egyezik meg, de optimális esetben akár valamelyest meg is haladhatja a rakétarendszerek lőtávolságát.

A bombák GPS-alapúak, valamint inerciális navigációs rendszerrel is rendelkezik (hasonlóan ahhoz a siklóbombához, amelyet az orosz hadsereg vetett be körülbelül egy hónapja). Ez azt jelenti, hogy ha a GPS-jelet megzavarják vagy elveszik, a bomba akkor is többé-kevésbé képes lesz arra, hogy elérje a célpontot (persze a csapás pontossága azért valamelyest csökken).

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább