Ukrajna azt kéri nyugati szövetségeseitől, hogy biztosítsanak számára olyan rakétákat, amelyekkel csapást tud mérni Szíriára és Iránra.
Az Ukrajnában használt iráni drónok nagyon is európaiak, de főként Iránban, Szíriában és Oroszországban szerelik össze őket.
Az iráni drónprogram igyekszik a fejlesztései során széles körben elérhető alkatrészekre építeni egy titkos dokumentum szerint.
Az ukrán városokra lecsapó iráni Sahíd 131 és 136 típusú kamikaze drónok alkatrészei között számos európai és más nyugati gyártmány található egy Kijev által készített titkos dokumentum szerint.
A 47 oldalas, a G7-országok kormányainak augusztusban elküldött tanulmány szerint az elmúlt három hónapban több mint 600 olyan támadás érte az ukrán városokat, amelyeket iráni drónokkal hajtottak végre – írja a vg.hu. A jelentés szerint a Sahíd 131 drónban 52 olyan alkatrész található, amelyet nyugati cégek gyártottak, a 2 ezer kilométeres hatótávolságú Sahíd 136-ban pedig 57 nyugati gyártású eszköz található.
A dokumentum öt európai céget nevez meg, mint az alkatrészek gyártóit, de amerikai, japán és kanadai gyártók termékeit is használják az irániak a drónok gyártására, noha ezen országok szintén vezettek be szankciókat az oroszok ellen.
A dokumentum öt európai céget nevez meg, mint az alkatrészek gyártóit, de amerikai, japán és kanadai gyártók termékeit is használják az irániak a drónok gyártására, noha ezen országok szintén vezettek be szankciókat az oroszok ellen.
A jelentés szerint Irán már több lépést is tett a dróngyártás diverzifikálása érdekében, így Novorosszijszk kikötőjében már egy szíriai gyár is létesült, de az oroszországi gyártás egyre inkább a Tatárföldön található Alabugába került át, azonban az alkatrészeket még mindig Irán biztosítja.
A jelentés szerint Teherán igyekszik távolságot tartani a fegyverszállításoktól, már csak azért is, mert nem győzi az orosz felhasználás ütemét.
Ukrajna ezért azt kéri nyugati szövetségeseitől, hogy biztosítsanak számára olyan rakétákat, amelyekkel csapást tud mérni az iráni, szíriai és oroszországi dróngyárakra. Ezeket a csapásokat az ukrán fegyveres erők hajtanák végre.