A baloldali Ujhelyi István azt mondta egy rádióinterjúban, hogy lehetetlen, hogy az MSZP listáján szerepeljen 2024-ben.
Ujhelyi István azt mondta, lehetetlen, hogy az MSZP listáján szerepeljen 2024-ben, mert mint fogalmazott, a párt olyan irányt vett, ami sokaknak nem tetszik. Rengeteg jó barátja van ott, akik csapdahelyzetbe kerültek, mert nem akarják otthagyni az MSZP-t, de hasonlóan vélekednek.
A hazaáruló baloldali politikus azt mondta, sokakkal beszélget, Ungár Péter is megkereste, de kijelentette, hogy európai frakciót nem vált, valószínűleg az európai baloldali pártcsaládban marad, nem lesz rajta az LMP listáján.
Ujhelyi István azt mondta, Gyurcsány Ferenccel már nagyon régen beszélt, de Dobrev Klárával és Molnár Csabával sűrűn beszél.
Hangsúlyozta: nem beszéltek konkrétumról, de az egészségügyi program megvalósításában például a DK teljes mellszélességgel támogatja, napi szinten együtt dolgoznak, de nem tértek ki semmilyen együttműködési megállapodásra.