Belföld

Újabb tüntetést jelentettek be jövő szerdára

„Takarodjanak a közéletből a gyerekek, a fiatalok és közös hazánk megrontói!” – fogalmaztak sarkosan a szervezők.

Ennyi nem elég! El a kezekkel a gyerekektől! – jelszavakkal szervez újabb tüntetést az Országos Közös Akarat, a Civil Bázis és az Egységes Diákfront 2024. február 21-én, szerdán, 17 órára. A tervek szerint a Szent Gellért térről innen vonulnak majd a Miniszterelnöki Hivatalig.

A „szolidaritási fáklyás tüntetés” a szervezők szerint továbbra is a gyerekekkel, a fiatalokkal akar foglalkozni.

„Az elmúlt hetekben szinte az egész társadalom megmozdult, és olyanok is hangot adtak együttérzésüknek, felháborodásuknak, akik eddig hallgattak, pedig számtalan alkalommal szóltunk, kiabáltunk, hogy nagy baj van. Évek óta.A lemondások, törvények piszkálása mit sem ér, nem oldja meg a gyerekek biztonságát!

– írták felhívásukban. „Takarodjanak a közéletből a gyerekek, a fiatalok és közös hazánk megrontói!” – fogalmaztak sarkosan a szervezők.

(Mandiner)

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább