Külföld

Újabb konzervatív képviselők kezdeményeztek bizalmi szavazást Boris Johnson ellen

A kormányzó brit Konzervatív Párt több képviselője csatlakozott szerdán ahhoz a kezdeményezéshez, amelynek célja bizalmi szavazás elrendelése Boris Johnson miniszterelnök ellen.

Johnson 2019-ben kezdődött miniszterelnöki időszakának eddigi legnagyobb belpolitikai botrányába keveredett, miután az elmúlt hetekben a brit sajtó kiderítette, hogy a londoni kormányfői hivatalban és más kormányintézményekben a koronavírus-járvány elleni szigorú kapcsolattartási korlátozások idején rendszeresen összejöveteleket, partikat rendeztek.

A The Daily Telegraph című konzervatív brit napilap szerdán további ilyen esetekről közölt értesüléseket. A lap szerint Johnson tavaly januárban ugyanaznap két ilyen rendezvényen is jelen volt, 2020 novemberében pedig saját rezidenciáján tartott zenés partit.

Ez a rendezvény azon a napon volt, amikor Johnson egykori rendkívül befolyásos főtanácsadója, Dominic Cummings lemondott tisztségéről.

Cummings belső hatalmi viszálykodások után, 2020. november 13-án haraggal távozott a Downing Streetről, és azóta többször is megfogalmazott különböző vádakat Johnsonnal szemben.

A járványügyi korlátozások idején tartott Downing Street-i partik ügyében is többször megszólalt. Saját blogján megjelent minapi bejegyzésében például azt írta:

a kormányfőt annak idején ő személyesen figyelmeztette, hogy a miniszterelnöki hivatalban rendezett bulik törvénysértők, de „Johnson csak legyintett”.

Az ügyben vizsgálat indult, amelynek e héten ismertetett előzetes összefoglalója szerint tizenhat ilyen rendezvény volt a Downing Streeten a zárlatok idején.

Az ügyben külön rendőrségi vizsgálat is folyik.

A botrány hatására a londoni alsóház konzervatív frakciójának több tagja bizalmi szavazást kezdeményezett Johnson ellen, és ehhez szerdán további tory képviselők is csatlakoztak.

Benyújtotta erre irányuló hivatalos kezdeményezését mások mellett Tobias Ellwood, a brit védelmi minisztérium volt államtitkára, az alsóház védelmi bizottságának jelenlegi elnöke is.

Ellwood azzal indokolta lépését, hogy „eljött az ideje az ügy rendezésének”, annál is inkább, mivel a konzervatív képviselőket „rettenetes helyzetbe hozza”, hogy állandóan a történtek védelmére kell kelniük.

Ugyancsak benyújtotta szerdán a kormányfő elleni bizalmi szavazást kérő levelét Sir Gary Streeter, aki harminc éve alsóházi képviselő. Streeter közölte: nem tartja összeegyeztethetőnek a brit lakosság által a zárlatok alatt tanúsított, sokszor fájdalmas áldozathozatalt a Downing Streeten dolgozók hozzáállásával.

Csatlakozott a Johnson ellen bizalmi szavazást kérő konzervatív képviselőkhöz szerdán a 32 éves Anthony Mangnall, az egyik legfiatalabb tory képviselő is. Mangnall azzal indokolta döntését, hogy nem tudja támogatni a továbbiakban Boris Johnsont, akinek „lódításai” beárnyékolják számtalan kiváló kormánytisztviselő munkáját.

Ezzel tizenegyre emelkedett azoknak a konzervatív képviselőknek a száma, akikről saját elmondásuk alapján tudható, hogy kezdeményezték a Johnson elleni bizalmi szavazást, de a folyamat titkos, így a valós szám egyelőre nem ismert.

A Konzervatív Párt szabályzata szerint a frakciótagság minimum 15 százalékának – a jelenlegi létszám alapján 54 képviselőnek – kell kezdeményeznie a miniszterelnökkel szembeni bizalmi szavazást ahhoz, hogy a frakció illetékes bizottsága elrendelje a voksolást.

Sir Graham Brady, a vezetőválasztási ügyekben is illetékes konzervatív párti frakcióbizottság elnöke azonban a konvencióknak megfelelően csak akkor áll a nyilvánosság elé, ha a kezdeményező levelek száma elérte az előírt minimumot, és Brady szerda estig nem jelezte, hogy ez megtörtént volna.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább