Belföld

Újabb bukott baloldali politikus tűnt fel a Tisza Párt körül

Harkai Péter 2006-ban először az SZDSZ jelöltjeként próbálkozott Kiskunhalason, majd 2010-ben függetlenként indult. 2014-ben is rajtvonalhoz állt, akkor a Jobbik emblémája állt a neve mellett. 2019-ben Márki-Zay Péter Mindenki Magyarországa indította jelöltként, a 2024-es választásra pedig három logót is kapott: MSZP, DK és Jobbik.

Öt választás, öt különböző mez és öt különböző párt logója. A kiskunhalasi választók mindenesetre kevésbé értékelték Harkai eddigi pávatáncát, hiszen egyetlen választáson sem nyerte meg önkormányzati választási körzetét. 2019-ben kompenzációs listáról ugyan mandátumot szerzett, de a vágyott képviselőség inkább botrányokat, mintsem sikereket hozott számára.

Az egyik ilyen botrány 2022-ben történt, amikor a Facebook-oldalán feltűnően aktív politikustól egy vita közepén valaki megkérdezte, személy szerint mit vétett ellene a miniszterelnök.

Őszintén? Cigány!  – válaszolta Harkai.

Az sem segített a sokadig pártját elhasználó Harkainak, hogy testvére az ország egyik legdurvább, időseket megkárosító ügyének gyanúsítottjai közé került, hiszen kevesen hitték el azt a mesét az alföldi kisvárosban, hogy egy önkormányzati képviselőnek fogalma sem volt a testvére ügyeiről.

A gyanú szerint egy olyan illegális idősotthont üzemeltettek Kecskeméten, ahol a bűnszervezet célja kiszolgáltatott emberek vagyonának megszerzése volt.

Az ügy egyik gyanúsítottja – Harkai testvére – egy szociális munkásként dolgozó kiskunhalasi nő, aki a gyanú szerint magányosan élő ügyfeleket hajtott fel a bűnbanda számára.

Bár Harkai 2024-ben már MSZP-DK-Jobbik jelöltként indult a választáson, de a jobbikos aláírásgyűjtő standnál élénken kampányolt a Tisza Pártnak. Harkai Facebook-oldalán 2024 tavaszán úgy reklámozta Róna Pétert és a Jobbik–Konzervatívokat, hogy közben már Magyar Péterről tett közzé pozitív tartalmú posztokat és fotói alapján ott volt Magyar budapesti és kiskunhalasi rendezvényén is.

Harkai ma már SZDSZ-es és jobbikos múlttal a Tisza Párt szekerét tolja. Tisza-szigetet alapított Kiskunhalason  és természetesen ott volt a múlt szombati, nagykanizsai kongresszuson is.

(Magyar Nemzet)

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább