Belföld

Új államot alapítana Karácsony Gergely

Budapest hozzá nem értő főpolgármestere a Facebookon írta le, hogy új államot szeretne építeni.  Először Zuglót, majd Budapestet tette tönkre , ezek után az egész országra fáj a foga.

A méhlegelők után most újabb remek tervvel rukkolt elő Karácsony Gergely, a főpolgármester a csődközeli Budapest pénzügyi rendezése helyett inkább államalapításról fantáziál.

A továbbiakat írta a közösségi oldalon:

A mai mérgező állam helyébe kell az új államalapítás, amely minden magyarnak szavatolja a biztonságát.

Mert a mai állam megoldások helyett csupán bűnbakokat gyárt. Folyamatosan uszít valaki ellen. Mindig hergeli az ország egyik felét a másikkal szemben. Ez a békétlenség, ez a megosztottság rossz a közéletnek, rossz a gazdaságnak. De mérgezi a lelkünket is.

Ezt a mérgező államot kell legyőznünk jövőre közösen, összefogva.

Ennek első lépése a szeptember 18-án induló előválasztás. Ott azt a jelöltet kell kiválasztanunk, aki a közös nevező tud lenni, az ellenzéki szavazók és a ma még pártnélküliek között is. Ez a győzelem záloga. És én erre vállalkozom. Győzzük le jövőre a mérgező államot, támogass az előválasztáson! – írta meg Karácsony Gergely.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább