Külföld

Tüntettek a ciprusi eurovíziós dal ellen

Az ortodox egyház is felszólalt…

Az idei Eurovíziós dalfesztiválra benevezett ciprusi dal visszavonását követelték tüntetők a ciprusi köztévé (CyBC) épülete előtt.

A transzparensekkel felvonuló tüntetők azt sérelmezik, hogy az El Diablo című dal címe és tartalma egyaránt ördög- vagy sátánimádatra utal. A tüntetők petíciót is átadtak a köztévé hírigazgatójának.

– Ha a dal nem képviselné Ciprust, senkinek sem lenne joga beavatkozni vagy az álláspontját kifejezni. Azonban a nagyapámat is képviseli, aki pap vagy a nagymamámat és az egész családomat kétezer évre visszamenőleg – mondta a tüntetők képviselője.

A tüntetés – erős rendőri jelenlét mellett – békés mederben zajlott és úgy is ért véget. Ugyanakkor voltak akik a köztévét felgyújtással fenyegették.

Közben a ciprusi ortodox egyház kétoldalas levélben fordult közvetlenül a kormányhoz.  A zsinat követelte a dal visszavonását. „Az országból bolondot csinál az egész világ előtt ezzel a dallal, az ördögimádattal. Ezt a dalt egy másikra kell cserélni, amely kifejezi történelmünket, hagyományainkat  – áll az üzenetben. (Az ortodox egyház erejét nem szabad lebecsülni: az állam és az egyház külön van, de az egyház a sziget egyik legnagyobb munkaadója, részesedéssel rendelkezik szállodákban, bankokban és más vállalatokban.)

Az El Diablo című dalt Elena Tsagrinou énekli. Az Eurovíziós dalfesztivált május 18. és 22. között a hollandiai Rotterdamban rendezik.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább