Belföld

Tunéziai dílert fogtak a VII. kerületben

Kétmillió forint értékben foglalt le kábítószert a rendőrség

A fővárosi rendőrök egy tunéziai állampolgár lakásán kokaint és hasisgyanús anyagot foglaltak le, melynek feketepiaci értéke akár kétmillió forint is lehet – közölte a rendőrség.

A nyomozók a férfi VII. kerületi lakását átkutatva az éjjeli lámpában bruttó 70 gramm kábítószergyanús fehér port találtak, mely az elsődleges szakértői vélemény alapján kokain, valamint csokik közé rejtett bruttó 31 gramm hasisgyanús anyagot és a porciózáshoz szükséges mérleget, tasakokat, telefonokat, a szekrény alól pedig több mint kétmillió forint is előkerült.

A nyomozók megállapították, hogy a feltételezett elkövető három személyazonosságot is használt Magyarországon, így az eljárásban az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság is közreműködött.

A 37 éves férfit a Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói kábítószer-kereskedelem bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább