Külföld

Trump nekiment az európai államnak

Az Amerikai Egyesült Államok elnöke, Donald Trump kedden azzal fenyegetőzött, hogy vámokat vet ki Spanyolországra a laza védelmi kiadásai miatt, és Madridnak a NATO által előírt küszöbérték be nem tartását hihetetlenül tiszteletlennek nevezte.

– Nagyon elégedetlen vagyok Spanyolországgal. Ők az egyetlen ország, amely nem emelte öt százalékra a számot. A NATO minden más országa öt százalékra emelte – mondta Trump újságíróknak a Fehér Házban. – Úgy gondolom, amit Spanyolország tett, az nagyon rossz dolog a NATO számára.

Hozzátette: azon gondolkodik, hogy kereskedelmi büntetést szab ki Spanyolországra vámok formájában, amiért ezt tették – ez volt eddig az egyik legélesebb megnyilvánulása a témában.

Az elmúlt napokban, hetekben és hónapokban Trump többször is bírálta Madridot az alacsony védelmi kiadások miatt, miközben Washington arra törekszik, hogy az európai országok kevésbé függjenek Amerika katonai erejétől.

Pedro Sánchez baloldali spanyol miniszterelnök szintén felbőszítette az EU többi tagját – különösen az Oroszországgal és Ukrajnával határos országokat –, amikor az év elején kijelentette, hogy Moszkva nem jelent azonnali biztonsági fenyegetést Spanyolországnak.

Ezzel kapcsolatban Trump azt sugallta, hogy Spanyolország a földrajzi elhelyezkedése miatt eleve biztonsági garanciákat élvez Dél-Európában, mondván, az ország védelmet kap pusztán az elhelyezkedése miatt.

A múlt héten Trump lelassultnak nevezte Spanyolországot, és azt is javasolta, hogy az országot ki kellene zárni a NATO-ból.

– Talán ki kellene dobni őket a NATO-ból, őszintén szólva – mondta Trump Alexander Stubb finn elnöknek. – Szerintem önöknek el kellene kezdeniük beszélni Spanyolországgal.

A júniusi hágai NATO-csúcson a szövetségesek megállapodtak abban, hogy Trumpot megnyugtatandó új védelmi kiadási célt tűznek ki, a GDP öt százalékában – ebből 3,5 százalékot a közvetlen katonai kiadásokra, 1,5 százalékot pedig a védelemmel kapcsolatos területekre, például a katonai mobilitásra. Sánchez azonban mentességet kért, arra hivatkozva, hogy Madridnak nem kell annyi pénzt költenie ahhoz, hogy teljesítse a NATO által megkövetelt feladatokat.

Akkor Trump azzal fenyegetőzött, hogy Spanyolországra kétszer akkora vámokat vet ki.

Sánchez áprilisban megígérte, hogy Spanyolország 2025 végéig a GDP két százalékára emeli a védelmi kiadásokat, hogy megfeleljen egy korábbi NATO-célnak Brüsszel és Washington nyomására – de ez még mindig messze elmarad Trump legutóbbi, ötszázalékos követelésétől.

Az amerikai elnök már az első hivatali ideje óta dühös azon NATO-országokra, amelyek szerinte túl keveset költenek védelemre, és követeli, hogy a szövetség tagjai növeljék katonai befektetéseiket — írja a Politico.

Forrás: Magyar Nemzet

Borítókép: Donald Trump (Fotó: AFP)

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább