Külföld

Trump: Az USA nem fogja megengedni a keresztények elleni tömeges gyilkosságokat

Az Egyesült Államok nem fogja megengedni a keresztények elleni tömeges gyilkosságokat – jelentette ki Donald Trump elnök vasárnap.

Az amerikai elnök Washingtonba visszatérve a hivatali repülőgép fedélzetén újságírók kérdéseire válaszolva elmondta, hogy

Nigéria mellett több más országban is zajlanak erőszakos cselekmények a keresztény közösségek ellen.

A nigériai keresztények helyzetével kapcsolatban kijelentette, hogy „rekordszámban” hajtanak végre ellenük gyilkosságokat, és megerősítette, hogy

 lehetséges amerikai katonai beavatkozás a vallási közösség tagjainak védelmében.

Az elnök szombaton saját közösségi oldalán jelezte, hogy utasítást adott a Pentagonnak, hogy készüljön fel egy lehetséges katonai műveletre Nigériában, amelyet egy mostanra „kegyvesztett országnak” nevezett.

Ezt követően Pete Hegseth hadügyminiszter jelezte, hogy az amerikai hadügyminisztérium előkészületeket tesz egy nigériai katonai beavatkozásra  az afrikai ország keresztény közösségének védelmében.

A miniszter a közösségi médiában megjelent bejegyzésében azt írta, hogy „a nigériai kormány vagy megvédi a keresztényeket, vagy mi fogjuk megölni az iszlamista terroristákat, akik ezeket a szörnyűséges atrocitásokat elkövetik”.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább