Külföld

Trump a hátát mutatja Brüsszelnek

Az Egyesült Államok külügyminisztere remek hangulatú beszélgetést folytat Szijjártó Péterrel, de az Európai Parlament elnökének a meghívására egy sorral sem válaszol. Minden jel arra mutat, hogy Brüsszel eddig sem túl erős geopolitikai szerepe tovább gyengül, a nemzetállamoké viszont erősödik.

Bár nehéz kiigazodni Donald Trump látszólagos káoszpolitikájában, az máris nyilvánvaló, hogy az elnök – az első ciklusához hasonlóan – a multilaterális együttműködési rendszer helyett a bilaterális egyezményeket, a szövetségi helyett az állami szintű megállapodásokat részesíti előnyben. Nem jó hír ez a minden ízében recsegő-ropogó nemzetközi intézményrendszernek, és még rosszabb annak a Brüsszelnek, amely egyre inkább centralizációra törekvő politikájával a tagállamok fölé helyezve egymaga igyekszik élni a szó immár klasszikus értelmében vett hatalomgyakorlási eszközökkel.

A brüsszeli intézményekben érthető pánik uralkodik. Kaja Kallas, az EU új, világszemléletét kizárólag oroszgyűlöletének függvényében kialakító külügyi főképviselője a napokban keserűen tudatta, hogy Marco Rubio nem jelent meg az európai külügyminiszterek találkozóján, pedig ő – szakítva a hagyományokkal – nyíltan meghívta az amerikai tárcavezetőt az eseményre. Kallas remélte és elvárta, hogy az amerikai külügyminiszter válaszokat ad elnökének Grönlanddal kapcsolatos területszerző terveivel és általában az amerikai–európai viszonnyal kapcsolatosan. Csakhogy válasz nem érkezett. Sem udvarias, sem udvariatlan. Washingtonban egyszerűen levegőnek nézték Kaja Kallast, pontosan úgy, ahogy levegőnek nézik Ursula von der Leyent. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy nem fognak létrejönni találkozók a brüsszeli elit és az amerikai kormányzat tagjai közt, azt azonban már az elnökválasztási kampányban is erősen lehetett érezni, hogy Trump nem kíván az Európai Unióval egységesen foglalkozni, helyette a kétoldalú kapcsolat megerősítésére vagy éppen meggyengítésére törekszik a tagállamokkal.

Eltekintve attól, hogy az Egyesült Államok külügyminisztere természetesen semmilyen válaszadási vagy elszámolási kötelezettséggel nem tartozik egy brüsszeli buborékban dolgozó, geopolitikai értelemben valóban teljesen súlytalan tisztségviselő felé, Rubio némaságának igen erős jelzésértéke volt. Olyannyira, hogy Kallas már sietve azt is közölte, „hajlandó” a lehető leghamarabb Washingtonba látogatni egy személyes találkozó reményében. Válasz hivatalosan erre az ötletre sem érkezett.

A Biden-árvák

A brüsszeli pánik lassan, de biztosan terebélyesedik. A Trump-kormányzat minden jel szerint befagyasztja a kapcsolatait Brüsszellel, és a legszükségesebb transzatlanti együttműködések fenntartásán kívül nem kíván Ursula von der Leyennel vagy az Európai Bizottsággal mint tagállamokat képviselő személlyel és intézménnyel tárgyalni. Az a politika, amely az uniós tagországokat helyezi előtérbe az Európai Bizottsággal szemben, természetesen a patrióta nemzetállamok malmára hajtja a vizet, amelyek eddig is az EB hatalmi centralizációja ellen lázadtak. A brüsszeli elit ereje éppen emiatt akár végzetesen meggyengülhet: a világ legnagyobb gazdasága nem tekinti kompetens tárgyalópartnernek, a világ második legnagyobb gazdaságának pedig éppen ő küldött ideológiai alapon kereskedelmi hadüzenetet. Miután Trump színre lépésével immár senki nincs olyan helyzetben a Berlaymontban, hogy érdemben bele tudjon szólni a geopolitikai események ilyen mértékű változásába, Ursula von der Leyen akár két szék közül a pad alá is eshet.

A Biden-korszakban minden más volt. Brüsszel engedelmesen hajlította magát az amerikai külpolitikai törekvésekhez, legyen szó az ukrajnai háborúról vagy a Kínával szembeni kereskedelmi szankciókról. A kapcsolat már-már idilli volt, Ursula von der Leyen számára pedig egyértelműen karrierje egyik csúcspontját jelenthette, amikor mint Európai Unió tárgyalhatott a bukott elnökkel a Fehér Házban. Trump elutasító magatartása azonban zavart és azonnal érzékelhető gyengülést eredményez Brüsszelben. Az Európai Bizottság hatalma pusztán jelképessé válik abban az esetben, ha az amerikai kormányzat továbbra is ilyen szinten ignorálja. A kapcsolatok alakulásának állatorvosi lova a kereskedelem lesz – ez az a terület, amely az EU egészét tekintve brüsszeli kézben van, Trump azonban a kétállami kapcsolatok kiépítésével vagy leépítésével könnyen megroppanthatja az európai, Brüsszel által diktált egységet.

Brüsszeli görcs, magyar nyugalom

Trump a Dánia autonóm területeként különleges helyzetben lévő Grönland kapcsán keményített be először. Miután a dán miniszterelnök újra és újra visszautasította az elnök vételi szándékát, Trump magas büntetővámokkal fenyegette meg Mette Frederiksent. A dán kormányfő látta Brüsszel teljes tanácstalanságát, így kétségbeesésében arra kérte az európai vezetőket, hogy ne kezdjenek önálló véleménynyilvánításba, mivel Trump vezetői habitusát ismerve az csak olaj lehet a tűzre. Bár uniós diplomaták az egység fontosságát hangsúlyozzák, némi francia üzengetésnél (ha Dánia kéri, akkor katonákat küldenek a szigetre, bár az nem világos, pontosan milyen céllal) több nem is történt.

Az egység emlegetése ebben a szituációban azért is megmosolyogtató, mert a grönlandi helyzettel kapcsolatban az Európai Bizottság szemmel láthatóan nem mer állást foglalni. Kérdezni pedig nincs lehetőségük: nemcsak Kaja Kallas nem jut be a zárt ajtókon, de magát Ursula von der Leyenen is látványosan átnéznek Washingtonban. Sem ő, sem az Európai Tanács elnöke nem vett részt az elnöki beiktatáson (nem azért, mert nem mentek volna szívesen), a kapcsolatfelvétel pedig azóta sem jött össze Trumppal.

Marco Rubio még nyilvánvalóbb jelét adta annak, merről fújnak az új amerikai szelek. A külügyminiszter mindössze öt kollégájával (köztük természetesen a magyarral) vette fel a kapcsolatot, mind az öten kiválónak és derűsnek nevezték a beszélgetést – Kaja Kallas közben szorgalmasan próbálta elérni Washingtont, de a hívott szám pillanatnyilag és folyamatosan nem volt kapcsolható. A törésvonal Brüsszel és a tagállamok között hirtelen minden eddiginél élesebben mutatta meg magát.

 

Brüsszel most jobb híján szó szerint vágyakozva üzenget Washingtonba, hol a sajtón keresztül, hol a közösségi oldalakon, azt remélve, hogy végül minden rendben lesz, és Trump visszakanyarodik az Európai Bizottságot legitim hatalommal bíró testületnek tekintők táborába. Kaja Kallas határtalan megkönnyebbülésének adott hangot, amikor a külügyi tanács után egy nappal végül elérte Marco Rubiót telefonon, és sikerült pár percet beszélnie vele. Az X-en tudatott néhány soros, inkább kétségbeesett, semmint elégedett hangvételű hír szerint „globális kérdésekről beszélgettek”, beleértve az ukrajnai háborút, Iránt, a NATO-t és a Kína okozta kihívásokat. Grönlandról nem írt semmit a külügyi főképviselő, Marco Rubio meg sem említette a virtuális találkozót, ahogyan maga az Egyesült Államok kormánya is csupán két mondatban, udvariasnak tűnő közömbösséggel intézte el a dolgot. „Az EU és az USA együtt mindig erősebb” – zárta bejegyzését Kallas, kérdés, hogy ezt a jelenlegi amerikai kormányzat is biztosan így gondolja-e.

Kissinger egykori kérdésére („Kit kell hívnom, ha Európával akarok beszélni?”) Brüsszel és csatolt területei a Biden-érában egyértelműen Ursula von der Leyenre mutattak. De ez már elmúlt. Úgy tűnik, a telefonok Trump alatt némák maradnak a Berlaymontban.

Forrás: Makronóm blog

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább