Belföld Gazdaság

Tovább nőtt a foglalkoztatottság

Nőtt a foglalkoztatottság

Augusztusban 24 ezerrel többen dolgoztak, mint egy éve, ahogy a munkanélküliség is csökkent, 0,3 százalékponttal.
Hirdetés

Augusztusban a munkanélküliek száma 194 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,0 százalékos volt. A fő mutatóként használt háromhavi mozgóátlag szerint a június-augusztusi háromhónapos időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 200 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,1 százalékos volt. Egy év alatt a 15-74 éves munkanélküliek száma 15 ezerrel, míg a munkanélküliségi ráta 0,3 százalékponttal csökkent. Augusztusban a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 678 ezer volt, ami 24 ezerrel több az egy évvel korábbinál, és 26 ezerrel kevesebb az előző havinál – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Történelmi háttér

Forrás: Mandiner/Facebook

Forrás: Mandiner/Facebook

Hazánkban már jóval a válság kitörése előtt, 2006-tól zuhant a foglalkoztatottak létszáma, 2010-ig kétszázezer fővel csökkent. Eközben az unió többi tagállamában lendületesen bővült a munkaerőpiac. A többiek leköröztek bennünket, 2010-re pedig utolsó helyre kerültünk az országok sorrendjében. Összehasonlításképp, a Gyurcsány-korszak alatti maximum 3 millió 928 ezer, ma 4 millió 678 ezer.

Forrás: Mandiner/Facebook

Forrás: Mandiner/Facebook

A A baloldali kormányzás ideje alatt megduplázódott a munkanélküliségi ráta Magyarországon, 5,6%-ról 11,3%-ra nőtt. 2007-től már magasabb volt, mint az Európai Unió átlaga. Ezzel párhuzamosan az unióban 2004-2008 között csökkent a munkanélküliség. Az akkori legalacsonyabb 5,8 százalék ma már 4,0 százalék.

(Mandiner/MTI)

Nyitókép: pixabay

Forrás: Makronóm Mandiner,

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább