Ugyanis „túl okos, túl művelt hozzá”.
Ferenc pápa budapesti látogatásának apropóján Tóta W. Árpád is „tollat ragadott”, és Facebook-oldalán közzétett „mélyelemzésében” levezette, hogy szerinte a katolikus egyházfő miért is nem hisz már valójában.
Raniero Cantalamessa bíboros, XVI. Benedek apostoli prédikátora állapította meg, hogy az ateizmus a tanultak luxusa, azoké, akik a tanulásnak szentelhették életüket. A pápa ezek közé tartozik. A többieknek marad a vakhit” – olvasható a posztban. Tóta W. szerint a pápa helyében szédítő érzés lehet „egy ilyen hazugsághegy tetejéről szétnézni”, azonban a Szentatya mentségére megjegyzi:
Majd boncolgatva annak kérdéskörét, hogy a mi is valójában a mi küldetésünk az isteni tervben, arra a következtetésre jut: „Bebizonyítani, milyen szar hely is lehet egy ország, amely keresztényként ünnepelteti magát. Hogy nem Istenen múlik, hanem rajtunk”.