Belföld

Történelmi lehetőséget kapott a dollárbaloldal, de ez sem jött össze nekik

Pontosan egy éve, 2022. április 3-án a Fidesz–KDNP újra kétharmados parlamenti többséghez jutva nyert az országgyűlési választáson. A hatpárti ellenzék közös egyéni indulókkal és közös miniszterelnök-jelölttel sem volt képes megszorongatni a kormánypártokat, miközben átlépte a bejutási küszöböt a Mi Hazánk Mozgalom is. A választás évfordulóján Mráz Ágoston Sámuelt, a Nézőpont Intézet vezetőjét, valamint Mikecz Dánielt, a Republikon Intézet vezető kutatóját kérdezte az Index.

„A politikai siker fokmérője a társadalmi támogatottság. A Fidesznek minden elérhető kutatási adat szerint egy év alatt változatlan a népszerűsége, és a tankönyvekkel ellentétben nem lett a válságos idők vesztese” – kezdte az Index kérdésére Mráz Ágoston Sámuel, majd hozzátette:

„Vélhetően a kormánypárt tavalyi szavazói úgy érezték, hogy a kabinet minden tőle telhetőt megtett az infláció és az energiaárak emelkedése ellen. Az is segített, hogy a kormány több eszközzel is arra hívta fel a figyelmet, hogy a gazdasági nehézségek külső eredetűek, a szankciók hibáztatása erről is szólt, azaz nem a kormány felelőssége vagy hibája a mindennapok terhessebbé válása.”

Az elemző a hatpárti ellenzékről úgy vélekedett, hogy „a baloldali ellenzéknél a vereségért való felelőskeresés, az ideális formációról szóló stratégiai vita és a dollárbaloldal név alatti botrány, amely a baloldali pártok és politikusok felének is meglepetés volt, egybecsúszott, és ez mind terhelte helyzetüket. Az egykor közös listát állító pártok összesített ereje ezért csökkent, még ha Márki-Zay új pártját vagy a volt Jobbik-elnök új mozgalmát is figyelembe vesszük. A háttérben a baloldallal szemben is kritikus baloldal, a Kétfarkú Kutya Párt erősödése áll.”

Mráz Ágoston Sámuel úgy látja, hogy „a kormánypárt jobboldali ellenzéke, a Mi Hazánk jól gazdálkodott erőforrásaival, hiszen 2022-es meglepetésszerű bejutása után stabilizálta pozícióját, már-már két számjegyű támogatás közelébe erősödött”.

A Nézőpont vezetője szerint a Mi Hazánk egyértelműen sikeres évet tudhat maga mögött, „elfoglalták a 2010 előtti Jobbik helyét a politikai piacon, és egyelőre elkerülték a durva cigányellenes vagy antiszemita kampányokat is. Ma már senki nem kérdőjelezi meg, hogy a Mi Hazánk mandátumot fog szerezni az EP-listájával jövőre. Kérdés azonban, hogy a jelenlegi programmal és szervezettel tartósan 10 százalék fölé tud-e emelkedni a párt. Bár sok esetben kiderült korábban, hogy a feltételezett üvegplafonok mozgathatók, szélsőséges középpárt még soha nem volt Magyarországon.”

A korábbi hatpárti összefogáson belüli erőviszonyokra vonatkozó kérdésre Mráz Ágoston Sámuel kifejtette:

„Sokáig úgy tűnt, hogy a hatpólusú baloldalból kétpólusú lesz, a DK és a Momentum köré szerveződve. Egyértelmű ugyanis, hogy a legtöbb kispárt önállóan nem lenne képes elérni a magyar s az európai választáson egyaránt érvényes bejutási küszöböt. A DK célját el is érte, mára megkérdőjelezhetetlenül a baloldal legerősebb és legjobban szervezett ereje. Reális célkitűzés lehet számára a 20 százalékos eredmény célbavétele a 2024-es EP-választáson, amellyel a baloldal többségét is maga mögött tudhatná a Gyurcsány házaspár. Sikerüknek fontos közvetett tényezője a Momentum sikertelensége. Hiába szerveztek kampányt Donáth Anna visszatérésére, nem sikerült vele új lendületet venniük.”

 

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább