Belföld

Tömegverekedés Ózdon

Svéd cserediákok voltak…

Felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt folytat eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kilenc helyi férfival szemben, illetve élveszélyt okozó testi sértés megalapozott gyanúja miatt tizedik, a verekedésben résztvevő társukkal szemben.

A gyanúsítottak közül hét ózdi férfi karókkal, vascsövekkel felfegyverkezve elment az újtelepi városrészre 2021. január 16-án 21 óra körül, ahol korábbi, vélt sérelmüket akarták megbeszélni három ismerősükkel. A vitás felek előzetes szóváltást követően összeverekedtek.

A garázdaság során többen megsérültek, két férfit pedig életveszélyes sérülésekkel vittek kórházba a mentőszolgálat munkatársai.

A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a verekedésben résztvevő férfiakat, egyben vizsgálják a garázdaság pontos körülményeit. (police.hu)

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább