Magyarország érdektelenné vált, egészen az 1994-es baloldali fordulatig; Horn Gyulának még nem felejtették el, hogy innen meredtek atomrakéták nyugat felé, és elkönyvelték az egészet visszarendeződésnek, mondván, a nyugati megoldások, úgy fest, nem működtek tökéletesen, infláció jött és munkanélküliség – amiből nem azt szűrték le, hogy esetleg a nyugati módszerek nem mindenhol ugyanúgy jók, csak azt, hogy biztosan rosszul lettek alkalmazva – festette le a helyzetet Tölgyessy.
Kiemelte: Orbán Viktor első éveitől kezdve a jobboldali kormányoknál, uniszónóban ugyanazt sugározta a nyugati média, bármit csináltak, és ez körülbelül egyezett azzal, amit a magyar baloldal mondott a magyar jobboldalról.
Eszerint a jobboldaliak nacionalisták, viszályokat szítanak a szomszéd népekkel – ez főleg a jugoszláv válság idején rezonált jól – nem akarják átvenni a nyugati értékek mindegyikét teljesen, sőt, a főbűn: Horthy-restaurációra készülnek. Ez volt rendszerint a megsemmisítőnek szánt, végső szentencia, ezt nem lehet hogyan kimagyarázni egy egykori antifasiszta koalíciós nyugati országban – magyarázta Tölgyessy.
Szerinte a baloldal, amikor gyengébb, a vitáját azonnal kiviszi a külvilág elé, és szalad a nyugati lapokhoz,
az ott visszhangzó mondatok pedig sokszor a volt SZDSZ-esek által a szájukba adott szövegek – nem holmi összeesküvés miatt, egyszerűen csak azért, mert ők jól beszélnek „nyugatiul”. A nyugati sajtóban pedig meggyökeresedett a vélelem, hogy „a baloldal jelent garanciát a nyugatos mintakövetéshez”. Az mindegy, hogy az az Antall-féle MDF vagy éppen a Jobbik: a nyugati mese fekete-fehér, főleg a távoli kis országokról.
Ennek megfelelően ünneplik a Bokros-csomagot, példagazdaságról írnak; de a fiatal Orbán még szimpatikus nekik, angoltudása, nyugatossága kiemeli az öreg pufajkás Horn mellől; de a ciklus végére, hogy nem hoz meg minden nyugatnak tetsző döntést, már az öreg Le Penhez hasonlítják, azzal a kitétellel, hogy sokkal veszélyesebb.
Tölgyessy szerint 2002-2010-ig csökken az érdeklődés, egyébként Gyurcsányt nagyon szerette a nyugati sajtó, a nyugati modernizátort látta benne; nem baj, ha erővel modernizál, de modernizál, a nyugati sajtó mindig szerette ezt a Nagy Péter-féle figurát, aki, ha kell levágja a bojárok szakállát,
igazi európai üzletember, „Magyarország rendben van, EU, meg minden csoda” – érzékeltette a helyzetet az alkotmányjogász. Innen volt mélyrepülés az őszödi beszéd, ami a rendszerváltásnál is nagyobb „sláger”, hogy „egy működő miniszterelnök azt mondja, hogy ő folyamatosan hazudott, ez unikum”, de még így is akad lap, amelyik mellé áll, például a német Der Spiegel, ismerős érveléssel: vagy ő marad, vagy a „radikális jobboldali Orbán” jön. 2007-re már, amikor beüt a válság, a legszűnalmasabb miniszterelnöknek tartják, és a „görög úttól” óvják az országot – Bajnai megoldása megszorításostul, szimpatikus nekik.
2010-ben viszont Tölgyessy szerint kiderült, hogy amit ő is gondolt – azaz, hogy az MSZP jól beágyazott, Kádár pártja, szétlőni lehet, de mint a fahajó, a vízen lebeg akkor is –, megdőlt, s a Fidesz mellett előretört az LMP és a Jobbik. Orbán viszont már nem kereste a konszenzust a szakértőkkel, hanem, bár meghallgatva őket, önálló módon kezdett politizálni és a magyar sérelmi politikát az EU ellen fordította. A nyugati sajtó időnként még kíváncsi volt Orbánék véleményére is, ám ahogy telt az idő, egyre erőteljesebb lett a diktatúra-mantra; ebben kis megakadás volt a menekültügy 2015-ben, ami szinte az 1956-os sajtóreprezentációt idézte – fogalmazott Tölgyessy – ahol a nyugatiak elmondhatták, hogy borzalom és embertelenség, amit Orbán csinál – a bocsánatkérés, amit az oszrák Die Presse megejtett, miszerint: Orbánnak igaza volt, már kevesebbeknél jelent meg.
Trump hatalomra jutása és a Brexit rádöbbentette a Nyugatot: az „Orbán-kérdés” róluk szól.
Mindenről Orbán jut az eszükbe.
Innentől kezdve, mivel az otthoni populistákat mégsem merték úgy ütni, a nyugati újságírók rendre Orbán Viktoron verték el az ő hibáikat is; ennek köszönhető, hogy a magyar miniszterelnök 860 említésig jut, a hatszor nagyobb lakosságú Olaszország vezető politikusai szintjére, eljutva oda, hogy még az afgán kivonulásról is ő jusson a nyugati újságírók eszébe, mondván, akkor majd jönnek a menekültek és „tucatnyi sok Orbán terem”. Ekkor hangzott el az ominózus mondat: „Orbán Viktor neve már nem tulajdonnév, hanem melléknév, ige, és minden”. Tölgyessy szerint Orbánnak „két ősbűne van”: nem fogadja el a hatalommegosztást és a jogállamiság, a kiszámíthatóság ősi nyugati értékét.
Ugyanaz a szöveg mindig, ami egy az egyben a magyar ellenzék szövege is ugyanakkor, mutatott rá Tölgyessy. Vagyis hogy a „zsarnok Orbán korrupciótól vezérelve elragadta szegény ártatlan Magyarországot”; az árnyaltabbak elismerik tehetségét, ám éppen erre vezetik vissza „veszélyességét” például Trumphoz képest. Orbán belpolitikai kérdéssé és a napisajtó témájává vált Nyugaton és a nyugati sajtóban, és a legkevésbé az számít, hogy kinek van igaza egy-egy kérdésben; „kiáltó túlzások kerülnek elő”, például a járvány idején a kormány különleges felhatalmazásakor a Washington Post írta le először, hogy „Orbán bezárta a Parlamentet”, és ez végigsöpört a nyugati sajtón. Mert a lényeg ennyi: ki kinek az ellensége, s kinek a barátja – tette hozzá kiábrándultan.
Tölgyessy ugyanakkor beszéde végén a Nyugat válsága ellenére óva intett attól, hogy a Nyugat ellen fogadjon Magyarország, hiszen ez háromszor megtörtént – az első és a második világháborúban, majd azután a kommunizmus által, s végül most, „hiába mondja Orbán, hogy ő védelmezi a régi Nyugatot” – vélte, ugyanabba a skatulyába kerül.
Forrás: Magyar Nemzet
