Külföld

Több mint százezren vonultak utcára Macron szekálós intézkedései ellen

Több mint százezren tüntettek Franciaországban a párizsi kormány járványpolitikája ellen szombaton, amellyel az eddiginél jobban megnehezítené az oltatlanok életét.

 

Országszerte 105 200-an vettek részt a megmozdulásokon, csak Párizsban 18 ezren vonultak utcára – közölte a belügyminisztérium.

 

Zavargásokra is sor került, amelyekben tíz rendőr megsérült. Harmincnégy embert előállítottak.

 

A december 18-i tiltakozáson negyedennyien vettek részt.

 

Emmanuel Macron francia elnök a héten azt mondta: kifejezetten bosszantani szeretné az oltatlanokat. Szavai országszerte nagy felzúdulást keltettek. A francia nemzetgyűlésben is heves vita kerekedett csütörtökön, amikor első olvasatban elfogadták a kormány törvénytervezetét, amelynek értelmében a koronavírus elleni védettségi igazolás január 15-én oltási igazolássá alakul át. A javaslatot a jobboldali ellenzéki többségű szenátus a jövő héten vitatja meg a végszavazás előtt.

 

A vírussal szembeni védettséget igazoló dokumentumot (oltási igazolást vagy 24 óránál nem régebbi negatív tesztet) jelenleg a legalább ötven főt fogadó nyilvános helyeken kötelező bemutatni, így a vendéglátóhelyeken, beleértve a teraszokat is, a vonatokon és a távolsági buszokon, a sportlétesítményekben, a kórházakban, valamint a kulturális intézményekben, mozikban, színházakban, koncerttermekben.

 

Január 15-étől – a törvénytervezet értelmében – ezekre a helyekre kizárólag a háromszor oltottak léphetnek be szabadon, az egy vagy két oltási adaggal rendelkezőknek negatív tesztet is fel kell majd mutatniuk az oltási igazolásuk mellett, az oltatlanok pedig nem vehetik igénybe a szolgáltatásokat. A tervezet 12 éves kortól írja elő az igazolás használatát, de az ellenzéki képviselők javaslatára az iskolai rendezvényekhez csak 16 éves kortól lesz kötelező az oltási igazolás.

 

Az intézkedéssel a kormány nyomást akar gyakorolni arra a csaknem 5 millió emberre – az oltásra jogosultak 9 százalékára -, aki még nem kérte a koronavírus elleni oltást. Franciaországban jelenleg felfutóban van a járvány az omikron variáns miatt. Egészségügyi források szerint több mint 3800 embert ápolnak intenzív osztályon. Az elmúlt 24 órában 303 669-cel nőtt a fertőzöttek száma, és 143-mal a halálos áldozatoké. A járvány kezdete óta legalább 125 349-en vesztették életüket Covid-19-ben.

 

A franciák 79 százaléka megkapta már az első oltását, 77,1 százaléka pedig a másodikat is. Több mint 28,2 millió embernek az emlékeztető oltást is beadták.

 

(MTI)

 

 

 

 

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább