Belföld

Több mint hatezer magyar diák kezdte el az új tanévet a kolozsvári egyetemen

Több mint 6000 magyar diák kezdte el az új tanévet a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozatán, az elsőéves magyar hallgatók száma 11 százalékkal több, mint az előző tanévben – mondta a magyar tagozat hétfői tanévnyitóján Markó Bálint rektorhelyettes.

A magyar tagozat vezetője a másik magyar rektorhelyettes, Szász Levente, valamint Silye Lóránd, az egyetem szenátusának alelnöke társaságában nyitotta meg a 2024-25-ös tanévet. A hagyományos tanévnyitó ünnepségen a felsőoktatási intézmény számos oktatója és diákja is részt vett.

Markó Bálint köszöntőbeszédét egy vallomással kezdte, miszerint nem szereti az iskolai egyenruhát, mivel az a kommunizmusra, az „egyengondolkodásra” emlékezteti, aminek az egyetemen nincs helye. Itt épp a monotónia megtörése, a kritikus gondolkodás kiemelése a legfontosabb feladat, az egyetemi polgárokat épp a kíváncsiság jellemzi – mondta. Felbecsülhetetlen lehetőségnek nevezte, hogy a diákok magyarul elégíthetik ki tudásszomjukat az ország legjobb egyetemén.

Emlékeztetett: a felsőoktatási intézmény az elődjének tekintett kolozsvári jezsuita kollégium Báthory István általi 1581-es alapítása óta „hatalmas utat tett meg”. Több „mérföldkő” között kiemelte az 1993-as évet, amikor számos ellenvélemény mellett először hirdettek meg magyar tagozatként 300 helyet.

Kifejtette: mára több mint 6000 diák kezdi a tanévet magyar tagozaton, és az elsőéves diákok száma 2238, tizenegy százalékkal több az előző évinél. Az egyetemen 116 magyar nyelvű szak működik Kolozsváron és hat másik erdélyi és partiumi városban – mondta.

Markó Bálint úgy fogalmazott: a kolozsvári egyetem az a „soksebességű motor”, mely a társadalmat hajtja, a magyar közösséget is pályán tartja. Rámutatott, hogy a felsőoktatási intézmény az elmúlt években dinamikus fejlődési pályára lépett, európai folyamatok részese lett a kontinens sok neves egyeteme mellett. Ezek a folyamatok a közösség énképére is pozitív hatással lesznek – értékelt.

Felsorolta a BBTE jeles egyetemi konzorciumi tagságait, rámutatva, hogy a régi egyetemi hálózatok élednek újra, a középkori, újkori peregrináció nem ért véget, csupán modern formát öltött. „A nyitás, a világlátás kényszere – legyen az egyéni, legyen az intézményi – mindig is megvolt, és mindig is meglesz” – összegzett.

László Petra diákalprefektus arra hívta fel az elsőéves diákok figyelmét, hogy Kolozsvár mennyi lehetőséget tartogat számukra, a kincses városban kel igazán életre az erdélyi magyar egyetemisták világa. Úgy fogalmazott: a BBTE magyar tagozata „az a bölcső”, ahol nem csak a tudományos fejlődésük kezdődik el, hanem közösségi élmények, barátságok is születnek. Rámutatott: itt tanulni felelősség, nemcsak magukért, hanem közösségükért is, mivel a BBTE magyar tagozatán végzett diákok őrzik és továbbadják az anyanyelven szerzett tudást.

A hagyományos tanévnyitó előadást Kis Boglárka-Mercédesz geológus tartotta Dinamikus bolygónk, a Föld: a geológus kihívásai címmel. A tanévnyitót az egyetem Visszhang kórusának előadása tette ünnepélyessé.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább