És persze a transzfóbiát is büntetnék…
A szemerkélő eső ellenére több ezren tiltakoztak Milánóban a homo- és transzfóbia törvénybe iktatása ellen
A szabadságjogokat súlyosan megsértő, több szempontból is problémás törvénytervezet ellen immár évek óta folyik a harc Olaszországban, májusban azonban a római felsőházban szavazásra bocsátják.
Civil családszervezetek, katolikus mozgalmak vezetői, valamit a politikai élet szereplői is felszólaltak. A megmozduláson részt vett Matteo Salvini, a Liga főtitkára is. A nemi identitásra irányuló diszkriminációt és erőszakos megnyilvánulást már most szigorúan büntetik Olaszországban, a jelenlegi törekvés valójában a szólás, vallás és a nevelés szabadságát korlátozná – nyilatkozták a résztvevők.
A szimbolikus tízperces néma csend után Massimo Gandolfini szólalt fel elsőként, aki elmondta, hogy a tüntetés egy sorozat első lépése, amelynek a végén júniusban egy hatalmas megmozdulás lesz Rómában. (mno nyomán)